Emma napja van. | 2024.04.19

Merkel: továbbra is nehezek lesznek a tárgyalások a koalícióról, de van esély a sikerre

2017-11-03 16:15:00

Továbbra is nehezek lesznek a német jobbközép CDU/CSU pártszövetség, a liberálisok (FDP) és a Zöldek tárgyalásai a kormányzati együttműködésről, de van esély a sikerre - mondta Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke pénteken Berlinben a koalíciós egyeztetések első szakaszának lezárása után.

    Hangsúlyozta, hogy ha valamennyien "iparkodnak és megfeszített erővel dolgoznak", akkor sikerül összerendezni a négy párt elképzeléseit olyan formában, hogy mindegyik érvényre juttathatja az identitását és közösen az ország javát szolgálják.
    Mint mondta, a tárgyalások vezérfonala számára az, hogy most kell megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy a németek tíz év múlva is jól éljenek. Gondoskodni kell a munkahelyek biztonságáról, a szociális biztonságról, a közbiztonság megerősítéséről, a társadalmi integrációról, és Németország nemzetközi kötelezettségeinek teljesítéséről is, a többi között a menekülést kiváltó okok felszámolásáért folytatott küzdelemben - sorolta Angela Merkel.
    Az eddigi egyeztetéseken megmutatkoztak a pártok felfogásbeli különbségei, de az is, hogy sok ügyről azonosan gondolkodnak. A megbeszélések révén világossá vált egy sor tény, amelyeket "a következő szakaszban mind össze kell rendezni" - mondta Angela Merkel.
    A pártok színei alapján (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) Jamaica-koalíciónak nevezett együttműködésről folytatott tárgyalásokon először azt igyekeznek megállapítani, hogy van-e elég közös pont a pártok elképzelései között a hivatalos koalíciós tárgyalások megkezdéséhez.
    Az úgynevezett szondázó megbeszélések első két hetében mind a 12 kijelölt témát átvették. A második, befejező szakasz menetrendjéről pénteken döntenek. Szakértők bevonásával valamennyi témát ismét napirendre veszik, a leginkább vitatott ügyeket a pártelnökök fóruma elé utalják, és a tervek szerint november közepe felé eldöntik, hogy érdemes-e elkezdeni a hivatalos koalíciós tárgyalásokat.
    Számos ügyben még csak azt sikerült megállapítani, hogy nem értenek egyet, eltérnek az elképzelések például a migráció és a menekültek ügyében, a klímavédelem, a közlekedés és a mezőgazdaság kérdéseiben. A legnagyobb viták a Zöldek és a CDU bajor testvérpártja, a Horst Seehofer vezette CSU között voltak, a legélesebben pedig a Zöldek és a liberálisok bírálták egymást az egyes tárgyalási fordulók után tett nyilatkozatokban.
    A Zöldek tárgyalódelegációjának egyik legtekintélyesebb tagja, Jürgen Trittin pénteken az ARD országos köztelevíziónak az egyeztetések mérlegéről azt mondta: "tíz napon keresztül tárgyaltunk tizenkét témáról, az eredmény nyolc feljegyzés, amelyek hosszú listákat tartalmaznak a vitatott kérdésekről, négy témában pedig nem készült feljegyzés, mert abban sem tudtunk egyetérteni, hogy miben nem értünk egyet".