Emma napja van. | 2024.04.19

Nagy-Britanniában hét feljelentést vizsgál a rendőrség

2017-10-31 19:19:00

Nagy-Britanniában eddig hét nő tett feljelentést szexuális támadás vádjával Harvey Weinstein amerikai filmproducer ellen - közölte kedden a Scotland Yard.

    A londoni rendőrség tájékoztatása szerint a feljelentésekben szereplő 11 incidens az 1980-as évek és 2015 között történt. Van olyan panaszos, aki ellen elmondása szerint Weinstein külföldön, majd Londonban is szexuális bűncselekményeket követett el.
    A Scotland Yard először három bejelentést kezdett vizsgálni még október elején, de kedden közölte, hogy a hónap második felében négy újabb bejelentés érkezett.
    Az ügyet a londoni rendőrségen belül külön parancsnokság alatt működő, elsősorban a gyermekek elleni visszaélések és szexuális bűncselekmények felderítésére szakosodott ügyosztály - a Child Abuse and Sexual Offences Command - vizsgálja.
    A Scotland Yard nem hozta nyilvánosságra, hogy kik tettek bejelentést Weinstein ellen, egy angol színésznő, Lysette Anthony azonban már a hónap közepén elmondta a brit sajtónak, hogy az amerikai producer terhére rótt szexuális bűncselekmények egyik nagy-britanniai áldozata ő volt.
    Az 54 esztendős színésznő a The Times című konzervatív brit napilapnak felfedte: Weinstein, akit 1982-ben New Yorkban ismert meg egy filmszerepe kapcsán, és utána baráti viszonyba kerültek, évekkel később váratlanul becsöngetett hozzá londoni otthonában, és amikor ajtót nyitott neki, a producer egyszerűen belökte őt a lakásba és megerőszakolta.
    Lysette Anthony elmondta: annak idején azért nem tett feljelentést - sőt a barátainak sem szólt a támadásról egy szót sem -, mert úgy gondolta, nem tudná bizonyítani az erőszakot, hiszen Weinsteinnél "nem volt kés", és mindenki tudta, hogy jóban voltak.
    A Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) a minap bejelentette, hogy felfüggesztette Weinstein tagságát, mivel a producer magatartása "teljesen elfogadhatatlan és összeférhetetlen a BAFTA értékeivel".
    Weinstein produkciós cégének filmjeit négyszer is jelölték a 7500 tagot számláló brit filmakadémia díjaira. A BAFTA-díjakat a szakma "a brit Oscarként" emlegeti.
    Harvey Weinsteinnek 2004-ben II. Erzsébet királynő az egyik legmagasabb brit polgári kitüntetést, a Brit Birodalom Rendjének tiszteletbeli parancsnoki címét (CBE) adományozta a brit filmkultúrához nyújtott kiemelkedő hozzájárulásának elismeréseként, de brit sajtóértesülések szerint felmerült a kitüntetés visszavonásának lehetősége.
    A CBE csak egy fokozattal marad el a lovagi címtől.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó