Andrea napja van. | 2024.04.18

Lengyel államfő: a reformátusok örök nyomot hagytak a lengyel állam történelmében

2017-10-28 08:30:00

A reformátusok örök nyomot hagytak a lengyel állam történetében, amely az összes lengyelországi felekezet számára közös - hangsúlyozta Andrzej Duda államfő a reformáció 500. évfordulója alkalmából rendezett lengyelországi központi megemlékezéseken.

    Az évforduló kapcsán Varsóban csütörtöktől vasárnapig szerveznek egyházi megemlékezéseket és kulturális programokat. A fővárosi Királyi Várban ez alkalomból ünnepi konferenciát rendeztek Andrzej Duda elnök, Martin Junge tiszteletes, a Lutheránus Világszövetség főtitkára, valamint Jerzy Buzek, az Európai Parlament volt elnöke, volt lengyel kormányfő részvételével.
    Andrzej Duda fellépésében a nemesi lengyel köztársaság hagyományára utalva elmondta: Lengyelország mindig is az összes lengyelnek, a katolikusoknak, a reformátusoknak és az összes többi felekezetnek a közös hazája volt, és remélhetőleg mindig is az lesz.
    Ennek a közösségnek az alapját az 1573-ban a szejm által jóváhagyott úgynevezett Varsói konföderáció adta - idézte fel Duda a felekezeti egyenlőséget kinyilvánító történelmi dokumentumot. Utalt a lengyel református egyház két világháború közötti kiemelt státuszát rögzítő elnöki dekrétumra, amelyet 1936-ban Ignacy Moscicki jegyzett.
    Rámutatott azokra a Lengyelország történelmében kulcsfontosságú pillanatokra, amelyekben a reformátusok is fontos szerepet töltöttek be. Felsorolta a közismert református hitvallású történelmi és kortárs lengyel  személyiségeket, köztük a jelenlévő Jerzy Buzeket, a második világháborús lengyel fegyveres erők legendás főparancsnokát, Wladyslaw Anderst, a híres Wedel csokoládégyár egykori tulajdonosait, illetve Adam Malysz volt lengyel síugrót.
    A többségében katolikus Lengyelországban mintegy 70 ezren vannak a 6 egyházmegyében szerveződött református egyház tagjai. A legtöbben a dél-lengyelországi Cieszyn környékén élnek.