Gedeon napja van. | 2024.03.28

A Variety a szórakoztatóipar 500 legbefolyásosabb embere közé sorolja Andy Vajnát

2017-10-28 08:02:00

Robert Iger Disney-vezértől Steven Spielbergen át Mark Zuckerbergig a globális szórakoztatóipar legbefolyásosabb ötszáz személyiségét sorolja fel a Variety idén ősszel első alkalommal összeállított listája, amelyen az InterComot alapító magyar filmügyi kormánybiztos, Andy Vajna is szerepel.

    A Variety.com hollywoodi szaklap szerkesztősége csaknem egyévi kutatómunkával először állította össze a Variety500 című listát, amely a globális szórakoztatóipar legbefolyásosabb személyiségeit mutatja be. Az évi kétbillió dollárt termelő ágazat olyan résztvevőit válogatták be, akik a film, a televízió, a zene, a technológia vagy a játék területén jutottak kiemelkedő szerephez, akár vezető pozíciót betöltve, akár rendezőként, ügynökként vagy színészként.
    A kiadványt, amely digitális formátumban és nyomtatott kiadásban is megjelent, a Verizon Digital Media Services szponzotálta. A Variety tervei szerint ezentúl évente publikálják, tehát legközelebb 2018-ban jelenik meg a Variety500.
    A globális szórakoztatóipar legbefolyásosabbjai túlnyomórészt Amerikában élnek: a listán 362 amerikai, 28 brit, 20 kínai, 16 francia, 15 német, 12 indiai, 8 olasz, 6 spanyol és 4 mexikói szerepel. 
     Andy Vajnát a kiadvány magyar származású hollywoodi producerként, az InterCom filmforgalmazó alapítójaként mutatja be, aki filmügyi biztosként átformálta a magyar filmipart. Életrajzából kiemelik, hogy 1976-ban Mario Kassarral együtt alapította a Carolco Pictures filmvállalatot, mely a nyolcvanas és kilencvenes években egy sor mozis kasszasikert gyártott, köztük az első három Rambo-filmet. "Filmügyi kormánybiztosként részt vett a magyar filmipar finanszírozási rendszerének átalakításában, ennek részeként a Magyar Nemzeti Filmalap létrehozásában, amely jelenleg évi 17,1 millió dolláros (4,5 milliárd forintos) költségvetéssel rendelkezik, és eddig több mint 70 produkciót, köztük 20 koprodukciót támogatott" - írták hozzáfűzve, hogy Vajna közeli kapcsolatban áll Orbán Viktor kormányfővel és az utóbbi években saját üzleti vállalkozásait is kibővítette Magyarországon.
    A tevékenységi körök alapján a listán több mint kétszáz producer, több tucatnyi iparági mogul és több mint száz művész, köztük írók (J. K. Rowling), rendezők (J.J. Abrams, Steven Spielberg, Alejandro González Inárritu), színészek (Tom Hanks, Bradley Cooper, Jackie Chan, Jennifer Lopez), zenészek (Beyoncé, Rihanna, Justin Bieber) is találhatók. A televíziózáshoz 232, a filmhez 231, a zenéhez pedig 46 befolyásos személyt kapcsol a felsorolás, amely az egyes szereplőkhöz életrajzot és karriertörténetet mellékel, továbbá beszámol az illető fontos iparági kapcsolatairól, filantróp tevékenységéről és a személyéhez fűződő legfrissebb hírekről. 
    Robert Igerről, a Disney vállalat vezetőjéről megjegyzik, hogy szerződését egy évvel meghosszabbítva még 2019 nyaráig áll a Disney birodalom élén, amely 2012-ben a Lucasfilmet, 2009-ben a Marvelt és 2006-ban a Pixart vásárolta fel irányítása alatt. 
    A vállalatvezetőként, mogulként és a technológiában is befolyásos személyiségként megjelölt 32 éves Mark Zuckerberg Facebook-alapítóval kapcsolatban pedig későbbi elnöki ambícióira is utal az összeállítás felidézve, hogy idén az Egyesült Államok mind az 50 államát végigjárja.