Auguszta napja van. | 2024.03.29

Emelkedik a minimálbér Szlovákiában

2017-10-26 18:45:00

Szlovákiában 480 euróra emelkedik jövőre a minimálbér összege - jelentette be Robert Fico, szlovák kormányfő, munkaügyi miniszterével, Ján Richterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön Pozsonyban.

    A szlovák miniszterelnök és a tárcavezető által aláírt rendelet alapján januártól 10,34 százalékkal nő a jelenleg 435 eurós minimálbér. A minimális órabér 2,75 euróra nő. 
    A kormány azt követően hozta meg a rendeletet, hogy a munkavállalók és munkaadók képviseletei nem tudtak megállapodni.
    A miniszterelnök egyúttal a minimálbér további növelését is kilátásba helyezte. Elmondta: az országban a munkanélküliség az eddigi legalacsonyabb szinten van, és a minimálbér emelése nyomást gyakorol majd az ágazati bérek emelkedésére is.
    "Nem látok semmi okot arra, hogy a minimálbér összege 2019-ben miért ne léphetné át az 500 eurós határt" - fogalmazott Robert Fico a szlovák kormányhivatal sajtóosztálya által az MTI-nek küldött sajtóközlemény szerint. 
    A kormányfő a munkaadókat, arra kérte, vizsgálják meg a munkabérek emelésének lehetőségeit, amire szerinte teret ad a vállalatok bér és egyéb költségei közti arány.
    Ján Richter a minimálbér-emelésről azt mondta: annak egyik következménye, hogy növeli a különbséget a dolgozók és a segélyből élők bevételei között, ami - mint ahogy a múltban már bebizonyosodott - ösztönzi a munkavállalási hajlandóságot, a foglalkoztatottság növekedését.
    A szaktárca adatai szerint a jövő évi minimálbér-emelés csaknem 120 ezer alkalmazottat érint majd Szlovákiában, közülük mintegy 70 ezren egyszemélyes vállalkozók, a többiek alkalmazottak.