Gedeon napja van. | 2024.03.28

Ideiglenes kiadatási letartóztatásba került a gyilkosság miatt körözött pakisztáni férfi

2017-10-26 16:41:00

Ideiglenes kiadatási letartóztatásba került az a pakisztáni férfi, akit emberölés miatt az egész világon köröztek - közölte a Fővárosi Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.

    A közlemény szerint a pakisztáni társbíróság azért rendelte el Z. A. nemzetközi körözését, mert még 2015. június 22-én Pakisztánban társaival együtt egy korábbi peres ügy miatt megölt egy embert. 
    Emlékeztettek, hogy a pakisztáni férfit Magyarországon, Baranya megyében fogták el. 
    A kiadatás kérdésében a Fővárosi Törvényszék rendelkezik kizárólagos hatáskörrel és nyilvános tárgyalás során hozta meg az ezzel kapcsolatos döntését. A férfi a meghallgatáson nem vitatta, hogy a pakisztáni társbíróság őt körözi, azonban tagadta a cselekményt és azzal védekezett, hogy az elkövetés idején Görögországban tartózkodott, ahol úgynevezett fehér kártyás volt, ami azt jelenti, hogy menedékjogi státuszt kapott.
    Ugyanakkor a Fővárosi Törvényszék az eljárás során a kiadatás feltételeit és nem azt az ügyet vizsgálta, amely miatt a nemzetközi elfogatóparancsot kibocsátották. Ez azt jelenti, hogy a törvényszék nem a bűncselekményről, hanem arról hozott határozatot, hogy a kiadatás feltételei fennállnak-e.
    Z. A. nem járult hozzá az úgynevezett egyszerűsített kiadatásához, ezért a törvényszék a specialitás szabályait alkalmazta. Ez azt jelenti, hogy a Z. A-val szemben hazájában más eljárás nem indítható és csak amiatt a cselekmény miatt ítélhető el, amely miatt a körözését elrendelték.
    Az ideiglenes kiadatási letartóztatás ideje alatt a törvényszék megkeresi a görög társszerveket, hogy Z. A. pontos beazonosítása érdekében a körözött személy ujjlenyomatát küldjék meg. A törvényszék bekéri a görög igazságügyi hatóságoktól a körözött személyre vonatkozó menedékjogi eljárás eredményére vonatkozó iratokat is, amelyre azért van szükség, mert az Európai Unióban menedékjogot kapott személy más, unión kívüli országba nem adható ki.
    Az osztrák Szövetségi Bűnügyi Hivatal szerdán azt közölte, elfogtak Magyarországon egy hetvenszeres gyilkosságért körözött pakisztáni állampolgárt a magyar hatóságok osztrák kollegáik közreműködésével. A pakisztáni rendőrség körözési listájának élén szereplő 35 éves férfi "pakisztáni mészáros" néven ismert. Osztrák nyomozók informátorokra támaszkodva kiderítették, hogy a szóban forgó személy embercsempészek segítségével Ausztriába akart jutni.