Emma napja van. | 2024.04.19

Érvénybe lépett kilenc IWF-tagország eltiltása

2017-10-21 17:14:00

Péntektől érvénybe lépett a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) fegyelmi döntése, amellyel egy évre felfüggesztette kilenc tagországa versenyzési jogát olimpiai doppingeseteik nagy száma miatt. 

    A budapesti székhelyű IWF honlapján pénteken késő este tette közzé az elnökségi határozatot, amely ellen három héten belül fellebbezhetnek az érintettek: Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Kazahsztán, Kína, Moldova, Oroszország, Örményország, Törökország és Ukrajna. A kilenc ország emelői három vagy több pozitív esetet produkáltak a 2008-as és 2012-es olimpiákon levett mintáknak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elrendelt újraelemzése során.    
    A honlapnak nyilatkozva Aján Tamás IWF-elnök a sportág történetében példa nélkül álló döntésnek minősítette a tömeges eltiltást, és úgy fogalmazott: "a lépés tükrözi, hogy teljes mértékben el vagyunk kötelezve a tiszta sportolók megvédése mellett".  
    A kilenc ország nem indíthat versenyzőt a november végi-december eleji anaheimi vb-n, ahol csúcsmennyiséget és -minőséget jelentő módon szűrik meg a mezőny jelentős részét, a legkorszerűbb technológiát igénybe véve a vizelet- és vérminták elemzéséhez.
    A hét elején Patrick Schamasch professzor, az IWF független antidopping-bizottságának vezetője a szövetség weboldalának azt mondta, hogy az Egyesült Államokban tartandó viadal előtt, majd a vb alatt is zajlanak vizsgálatok, és a minden korábbinál szigorúbb kontroll célja, hogy biztosítsák a verseny tisztaságát. Hozzátette: a legutóbbi súlyemelő vb-n a résztvevők 49 százaléka esett át vizsgálaton, most Anaheimben pedig még ennél is magasabb arányú lesz a szűrés.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó