Emma napja van. | 2024.04.19

A tavalyi zárszámadásról és a Czeglédy-ügy kárrendezéséről tartanak vitákat

2017-10-19 09:39:00

Az Országgyűlés ma kezd tárgyalni a 2016-os költségvetés végrehajtásáról, továbbá arról a kormánypárti határozati javaslatról is, amely a Czeglédy-ügy károsultjainak rendkívüli kárrendezését sürgeti.  

    Az ülésnap reggel 9 órakor a magyar-bolgár barátság napjára történő emlékezéssel kezdődik. Ezt követően indul általános vita a Czeglédy-ügyet érintő előterjesztésről, amely felkéri a kormányt, hogy akár a szükséges jogszabályok megalkotásával tegyen lépéseket a munkájuk után ki nem fizetett fiatalok kárrendezése érdekében. 
    A tavalyi zárszámadás ezután kerül terítékre. Az elfogadott napirend alapján a nemzetgazdasági miniszter és az Állami Számvevőszék elnökének 40-40 perces nyitóbeszédével kezdődhet a vita, amelyhez az országgyűlési képviselők mellett az EP-képviselők is hozzászólhatnak 15-15 percben.
    A Ház aktuális ötnapos ülése jövő kedden kérdésekkel és azonnali kérdésekkel ér véget.