Gedeon napja van. | 2024.03.28

Kormánypártok: Soros György be fog lépni a magyar választási kampányba

2017-10-18 16:35:00

A kormánypártok arra számítanak, hogy Soros György, illetve alapítványai be fognak lépni a magyar választási kampányba.

    Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: sajtóhírek szerint Soros György több mint 18 milliárd dollárt, azaz 4716 milliárd forintot utalt át vagyonából az általa létrehozott Nyílt Társadalom Alapítványnak.
    Ez értékelése szerint egy veszélyes lépés, azt jelenti, hogy Soros György, illetve az alapítványai be fognak lépni a magyar választási kampányba, s ebből a pénzből fogják támogatni azokat a szervezeteket, NGO-kat, amelyek Soros György tervének végrehajtásán és a kerítés lebontásán dolgoznak. 
    Megjegyezte: a jövő idő használata lehet, már nem is jó, hiszen a Helsinki Bizottság keresete a nemzeti konzultáció kérdőíveinek visszavonásáról és bezúzásáról tulajdonképpen ennek a kampánynak az első lépése. A konzultáció éppen időben van, hogy a magyar emberek elmondják a véleményüket a Soros-tervről, illetve ideológiájáról - mondta.
    A kormánypárti politikus rámutatott: Soros György alapítványa eddig is bőkezű és intenzív pénzforrása volt azoknak a "migránspárti Soros-szervezeteknek és politikusoknak", akik rendszeresen beavatkoztak és beavatkoznak a magyar közéletbe és megpróbálnak nyomást gyakorolni a magyar kabinetre.
    Hozzátette: ezek a Nyílt Társadalom Alapítvány által pénzelt szervezetek a bevándorlás kezdete óta minden eszközt megmozgatnak azért, hogy eltávolítsák az Orbán-kormányt és helyére egy bevándorlás-párti kormányt ültessen, aki engedelmesen teljesíti Soros György kívánságait. Ezek a szervezetek kezdettől fogva támadják a kerítést, a jogi határzárat, a tranzitzónákat, a határt védő rendőröket, támadták a kötelező betelepítési kvótáról szóló népszavazást, most pedig a nemzeti konzultációt, el akarják lehetetleníteni azt - sorolta Hollik István.
    A KDNP-s politikus szerint ezekhez a támadásokhoz akkor és most is minden eszközt felhasználnak, tüntetéseket, politikai akciókat szerveznek, Brüsszelbe járnak feljelenteni Magyarországot, hazugságkampányokat folytatnak hazánk ellen. Brüsszeli politikusok vannak a zsebükben, akiken keresztül üzengetnek és fenyegetnek - mondta.
    Hollik István egy idézetet is felolvasott Soros György egy 2000-ben megjelent könyvéből, miszerint "mivel a szuverén nemzetállamok visszaélnek a hatalmukkal, tekintélyük hanyatlása mindenképpen üdvözlendő fejleménynek minősül. Ezen a ponton az államellenes hozzáállások teljes mértékben helyénvalónak tűnnek". Soros György szerint tehát ha egy civil szervezet a legitim módon megválasztott kormányt, illetve egy nemzetállamot támad, az helyénvaló - magyarázta.
    Ebből kiindulva, s látva, hogy a Soros által finanszírozott szervezetek mit tesznek, nem túlzó azt mondani, hogy a Soros-szervezetek és maga a Soros-terv is veszélyes - közölte a kormánypárti politikus.