Tivadar napja van. | 2024.04.20

Kurz vállalja a győzelemmel járó felelősséget

2017-10-15 20:01:00

Elégedetten nyilatkoztak az első helyeken végzett pártok vezetői a voksolás kimenetelével kapcsolatban, a még nem végleges eredmények ismeretében.

    A szavazatok több mint háromnegyedének megszámlálása után Sebastian Kurz, a választást biztosan megnyerő Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetője, a legvalószínűbb új kancellár bejelentette, hogy a győzelemmel járó felelősséget "nagy alázattal" felvállalja. Megismételte, hogy Ausztriának fontos reformokra, változásokra van szüksége, és pártja legnagyobb parlamenti erőként teljes egészében ezt a célt fogja szolgálni.
    Christian Kern leköszönő kancellár, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke szintén örömét fejezte ki, hogy pártja jobban szerepelt az előrejelzések alapján vártnál. Jelezte azt is, hogy a pártelnöki posztról nem kíván lemondani - ez a választás előtt gyenge eredmény esetére felmerült. 
    Az SPÖ a legfrissebb részeredmények szerint a második erő lesz a parlamentben.
    Az Osztrák Szabadságpártot (FPÖ) vezető Heinz-Christian Strache remek sikernek nevezte pártja szereplését, és megerősítette, hogy az FPÖ nyitott a tárgyalásokra az előtte végzett erőkkel. A legtöbb elemző az ÖVP és az FPÖ közötti koalíciós tárgyalásokat vár.
    Az FPÖ közel 6 százalékot javított legutóbbi parlamenti választási szereplésén, és 26 százalék körüli eredménnyel a harmadik helyre várható.
    Alexander van der Bellen államfő szintén az ORF-nek nyilatkozva megerősítette, hogy Kurzot fogja megbízni kormányalakítással, ha a végeredmény megfelel az eddig ismeretessé vált részeredményeknek, Az elnök mindazonáltal előbb konzultációkat folytat a parlamentbe jutott többi párt vezetőjével.
    A friss részeredmények is azt mutatják, hogy a Zöldek kiesnek a parlamentből. Vezetőjük, Ulrike Lunacek keserű kudarcnak, súlyos csalódásnak nevezte az eredményt. Emlékeztetett arra, hogy Európa-párti, erős ellenzéki szerepre készültek.