Emma napja van. | 2024.04.19

Balog: nemzeti ügy a tehetségek támogatása

2017-10-13 12:05:00

 

 A tehetséget felismerni kötelesség, a tehetséges emberek támogatása pedig társadalmi, nemzeti ügy - mondta az emberi erőforrások minisztere a fiatal tehetségeket támogató ösztöndíjak átadásán pénteken, a Magyar Tudományos Akadémián.

 

    Az emberi erőforrások minisztere az ünnepségen - ahol 351 fiatalnak adták át az ösztöndíjat igazoló oklevelet - arról beszélt, hogy a zsenik nemcsak követni képesek a világ változását, hanem befolyásolni is. 
    A tehetséget kötelesség észrevenni és kibontakoztatni, az állami ösztöndíjrendszer ehhez ad támogatást - mondta.
    Az a legfontosabb, hogy az ösztöndíjasok legyenek bátrak, vállalják, ha másként gondolkodnak, mint a fősodor, új dolgokat fedezzenek fel és tudjanak az életre olyan nézőpontból tekinteni, amely még nem általános - folytatta. 
    Felidézte: amikor 2015-ben a kormány az ösztöndíjrendszer elindításáról döntött, az volt a cél, hogy a tehetségekből tálentumok legyenek, a lehetőségből valóságos tudományos-gazdasági teljesítmény. 
    A miniszter hangsúlyozta: a tehetség nem magánügy, a tehetségek támogatása társadalmi, nemzeti kérdés. 
    A különböző tehetséggondozó programokban idén 320 ezer fiatal vesz részt, amit a költségvetés 12 milliárd forinttal támogat; direkt módon 7,2 milliárd forint jut a fiatalokhoz erre a célra - közölte. Felelősen gondolkodó kormánynak nemcsak a kiemelkedő tehetségeket kell támogatnia, hanem azokat is segítenie kell, akiknek szükségük van a felzárkózásra - emelte ki. 
    Balog Zoltán közölte: a Nemzeti Tehetség Programra 350 ezren ajánlották fel személyi jövedelemadójuk egy százalékát, ezt a kormány további milliárdokkal egészíti ki. 2015, a program indulása óta 1469 sikeres pályázat volt - tette hozzá. 
    Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében arról beszélt, hogy kitartás, akaraterő, elszántság, elhivatottság, koncentráció nélkül a tehetséget nem lehet kibontakoztatni, kamatoztatni. 
    A helyettes államtitkár elmondta, hogy amikor a program indult, 443 millió forint állt rendelkezésre a tehetségek támogatására, idén már 2,8 milliárd forint, jövőre pedig 3 milliárdnál is több. 
    A nemzet fiatal tehetségeiért ösztöndíj az Országgyűlés által ötpárti konszenzussal elfogadott Nemzeti Tehetség Program része.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó