Lázár napja van. | 2017.12.17 | MNB középárfolyam: CHF: | EUR: | USD: |

Megölte a borsodi család az erőszakból született babát

2017-10-12 16:15

Csecsemő-

gyilkosság ügyében emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség. Hárman állnak bíróság elé: a szülők és lányuk, aki saját apjától esett teherbe, miután a férfi rendszeresen megerőszakolta. Együtt döntötték el, hogy végeznek az újszülöttel.

Előre kitervelt, tizennegyedek életévét be nem töltött sértett sérelmére elkövetett emberölés bűntette, szexuális erőszak bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt állnak bíróság elé.A 49 éves férfi és 39 éves felesége hét közös kiskorú gyermeküket nevelték együtt. Velük lakott az ekkor már 20 éves nagylányuk is. Az apa 2006-ban kezdte molesztálni akkor 10 éves lányát heti rendszerességgel. De az ügyészség arról is ír, hogy az apa a passzivitásával, szülői kötelezettségét megszegve, jelentős mértékben veszélyeztette az akkor még tizennégy éven aluli gyermek értelmi, erkölcsi és fizikai fejlődését is.

A lány 15 évesen terhes lett az apjától és kislányt szült. A gyermeket apa nélkül anyakönyvezték, így leplezték a családon belüli erőszakot. Ám 2015-ben kiderült, hogy ismét várandós. Ekkor közösen úgy döntöttek, hogy eltitkolják a dolgot, és megölik a gyermeket, amint világra jött. 2016 júliusában a lány a család otthonában, apja jelenlétében és anyja segítségével egészséges lánygyermeknek adott életet. A csecsemőt rongyokba és takarókba csomagolták, majd az ágyneműtartóba tették. Azt tervezték, hogy később elássák.

Mivel a lány rosszul lett, ezért mentővel kórházba kellett szállítani, ahol kiderült, nem sokkal korábban szült. Az orvosok értesítették a rendőrséget, akik megtalálták a lakásban az akkor már elhunyt babát.

A férfit és feleségét letartóztatták, a lány szabadlábon védekezik. Az apának – az emberölésen túl – szexuális erőszak, az anyának pedig kiskorú veszélyeztetése miatt is felelnie kell. Fegyházbüntetést indítványoztak velük szemben.

 

Forrás: 24.hu