Gedeon napja van. | 2024.03.28

Simicskó: a tartalékos rendszer erősíti a társadalmi kohéziót 

2017-10-09 08:11:25

A Magyar Honvédség önkéntes tartalékos rendszere erősíti azt a társadalmi kohéziót, amely az illegális bevándorlás elleni védekezésben is fontos - mondta a honvédelmi miniszter hétfő reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.

    Simicskó István kitért arra is, hogy az új alapon, területvédelmi elven szerveződő rendszerben hatékonyabban észlelhetik, ha egy területen gyanús emberek jelennek meg, akár terrorista szándékkal.
    A honvédelmi miniszter azt mondta: a kormányban azt vállalta, hogy év végéig ezer új tartalékosa lesz a honvédségnek. Már több mint ezren regisztráltak is. A múlt héten Hajdúhadházon háromszáz, majd Hajmáskéren további háromszáz tartalékos katona le is tette esküjét.
    Céljuk, hogy 2026-ra a 30 ezres létszámú Magyar Honvédség mögött mintegy 20 ezer tartalékosból erő álljon - szögezte le a miniszter.
    Simicskó István a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt is elmondta: szeretnék, ha Magyarország fontos bázis lenne a tartalékos katonák toborzásában, ezért pályáznak a NATO tartalékos erőinek európai parancsnoksági címére is.