Gedeon napja van. | 2024.03.28

Jelentős előnyt szerzett a Csurgó

2017-10-07 18:50:00

A Csurgói KK hazai pályán 33-24-re legyőzte szombaton a horvát RK Dubrava csapatát a férfi kézilabda EHF Kupa-selejtező második fordulójának első mérkőzésén.

    Ez volt a csurgóiak 11. nemzetközi kupamérkőzése, egyben a 11. győzelme pályaválasztóként.

    Eredmény,
    férfi EHF Kupa, selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés:
Csurgói KK-RK Dubrava (horvát) 33-24 (15-14)

    Az NB I új idényét egy győzelemmel és négy vereséggel kezdő somogyiak közül hiányzott a szlovén csapatkapitány, Borut Oslak lábtörés miatt.
    Sótonyi László vezetőedzőnek már a 13. percben időt kellett kérnie, mert támadásban statikusak voltak a hazaiak, védekezésben pedig nem játszottak kellően agresszívan (5-7). 
    Balogh Tibor remek védéseire alapozva aztán sikerült az egyenlítés, majd a vezetést is átvette a hazai csapat, pedig továbbra is több ziccert kihagyott, ugyanis a túloldalon Domagoj Grahovac is bravúrokat mutatott be a kapuban.
    Támadásban és védekezésben is kimondottan jól kezdődött a második félidő a Csurgó számára (20-14), ezért a horvát bajnokságban legutóbb bronzérmes zágrábi csapat edzője - a Veszprém korábbi kapusa, az olimpiai és világbajnok Vlado Sola - gyorsan időt kért.
    A Dubrava több mint hét perc után szerezte első gólját a szünet után, de a magyar együttes egy apró megtorpanást követően ismét növelte előnyét (24-17). Egy emberhátrányt is kivédekeztek a somogyiak, ekkor már tíz találat volt a különbség (28-18), mivel továbbra is gyorsan, pontosan játszottak, és hátrányukból a meccs végéig csak egy gólt tudtak ledolgozni a horvátok.
    A mezőny legeredményesebb játékosa a Dubrava jobbátlövője, Marin Buneta volt hét góllal. A hazaiaknál a szlovén Klemen Cehte és a szerb Marko Vasic egyaránt hatszor volt eredményes, a szlovák Jakub Mikita öt gólt lőtt.
    A visszavágót egy hét múlva rendezik. A CYEB Budakalász és a Grundfos Tatabánya az utolsó, harmadik fordulóban kapcsolódik be a selejtezőbe.

    később:
Balatonfüredi KSE-Valur Reykjavík (izlandi) 17.00
    vasárnap játsszák:
visszavágó: Valur Reykjavík (izlandi)-Balatonfüredi KSE, Balatonfüred 15.00