Csongor napja van. | 2024.04.16

Turizmusfejlesztési stratégiát fogadott el a szlovén kormány

2017-10-06 11:20:19

A turizmus fenntartható fejlődését támogató stratégiát fogadott el a szlovén kormány, amelynek célja, hogy az ország turizmusból származó bevétele 2021-re érje el a 3,7-4 milliárd eurót. Tavaly ez az összeg 2,3 milliárd euró volt - írta a helyi sajtó pénteken.

    Zdravko Pocivalsek gazdasági miniszter kijelentette: növelni szeretnék a vendégek és a vendégéjszakát számát, előbbit 5-5,5 millióra, utóbbit 16-18 millióra. Szlovéniát évente átlagban 4 millió turista látogatja meg és 11 millió vendégéjszakát tölt ott - tette hozzá.
    A stratégiával azt is el szeretnék érni, hogy a turisták több időt töltsenek az országban, az átlagos tartózkodási idő jelenleg 3,1-3,4 nap. A stratégia szerint 18-22 ezer felújított és új kiadó szoba létrehozását is tervezik, amelynek fele szállodai szoba lesz.
    A tervek szerint egyebek mellett fejlesztik az alpesi és a mediterrán térséget, a pannonrégiót - a gyógyfürdőturizmust, valamint a fővárosi turizmust. A tárcavezető közölte, a térségek mellett fejlesztik a turisztikai infrastruktúrát, javítják a személyzet felkészültségét, a természeti és kulturális erőforrásokat, valamint támogatják a kis- és középvállalkozásokat.
    Pocivalsek pénzügyi segítséget is ígért, ösztönző kölcsönök és támogatások formájában. A szlovén fejlesztési bank (SID) 300 millió eurós turisztikai fejlesztési programot hirdet - emelte ki.
    A miniszter szerint fontos, hogy a turizmusban dolgozó munkavállalók megfelelő bért kapjanak. A nagyobb fizetéseket magasabb hozzáadott értékű termékekkel, és ezáltal magasabb árakkal lehet megalapozni - hangsúlyozta. A turizmusban teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók számát 8 ezerről 12 ezerre akarja növelni a kormány.
    A stratégia az idegenforgalmi ágazat konszolidációjával és privatizációjával is foglalkozik. A tervek szerint két vagy három olyan intézményt hoznának létre, amelyben az állami tulajdonban lévő turisztikai eszközök összpontosulnának. A miniszter szavai szerint ezek az eszközök egy idő után magántulajdonba is kerülhetnek, de ez nem történik meg egyik napról a másikra.