Emma napja van. | 2024.04.19

XVI. Önkéntesek hete Kazincbarcikán

2017-10-06 09:33:42

Az ENSZ a 2001. évet nyilvánította az Önkéntesek Évének, így próbálván meg felhívni a figyelmet arra az emberi-társadalmi és nem utolsó sorban gazdasági szempontból fontos tevékenységre, melyet az önkéntesek végeznek szerte a világon. Ehhez a kezdeményezéshez 2001-ben 123 ország mellett hazánk is csatlakozott, a civil szervezetek által szervezett országos rendezvénysorozattal. 

2001-ben a Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma csatlakozott az Önkéntesek Nemzetközi Éve rendezvénysorozat országos programjaihoz.
Elindították az Önkéntesek Hete programsorozatot, mely azóta évente megrendezésre kerül, Kazincbarcikán.
2001-ben Önkéntesek Hete programja Kazincbarcikán 14 szervezet összefogásával, 200 fő részvételével valósult meg.
Az Önkéntesek Hete programsorozat 2004-ben a város kiemelt jubileumi rendezvényei között szerepelt.
A Kazincbarcika térségében működő szervezetek is egyre aktívabban bekapcsolódtak a rendezvénysorozatba.
2017-ben programsorozatukba 20 civil szervezet kapcsolódott be. Remélik, hogy a programjaik tetszést aratnak és az önkéntesek táborát gazdagítják.
A rendezvénysorozat célja a szolidaritás, a tolerancia eszméjének és az önkéntes munka értékének, társadalmi hasznosságának kifejezése és az emberek figyelmének ráirányítása a civil szervezetek és az önkéntesek munkájára.
A programot igyekeztek úgy összeállítani, hogy minél jobban ráirányítsa az emberek figyelmét az önkéntes munka értékeire.
A több millió európai elhivatottságának ünneplése, akik szabadidejükben anyagi ellenszolgáltatás nélkül dolgoznak például az iskolákban, kórházakban és sportklubokban, védik a környezetet, társadalmi szolgáltatásokat nyújtanak, és segítik a más országokban élő embereket.
Az ő munkájuk és a több ezer önkéntes szervezet munkája számtalan tekintetben jobbá teszi életünket.
2017-ben az Önkéntesek Hete mottója:


„A LEGYNAGYOBB HATALOM AZ A KÉPESSÉG MEGALKOSSUK, AMIRE LEGJOBBAN VÁGYUNK ÉS KÖZBEN ÉRTÉKET TEREMTSÜNK MÁSOK SZÁMÁRA”
„Jót cselekedni jó!”

Forrás:

Dienes Mária

Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma
elnöke