Gedeon napja van. | 2024.03.28

Kövér László fogadta a holland szenátus elnökét 

2017-10-05 14:15:03

Hollandia és Magyarország az Európai Unión belül is stratégiai partner - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke, miután csütörtökön a Parlamentben fogadta Ankie Broekers-Knolt, a holland szenátus elnökét.

    Kövér László a találkozó után újságíróknak azt mondta: a holland szenátus elnöke 2013 után már második hivatalos látogatását teszi Magyarországon, ami azt mutatja, hogy Hollandia és Magyarország között az Európai Unión belül is stratégiai partnerség van, és ez a parlamenti együttműködésben is kifejeződik.
    Hozzátette: Hollandia Magyarország számára gazdasági szempontból is nagyon jelentős partner, hiszen a kereskedelmi kapcsolatokban éppúgy, mint a tőkebefektetések rangsorában Magyarország szempontjából a kilencedik helyen áll. A magyar házelnök örvendetesnek tartotta a két ország közötti turistaforgalom jelentős növekedését is.
    Kövér László szerint szó esett a találkozón a Benelux-államok és a visegrádi négyek (V4) parlamenti együttműködéséről.
    Jelezte: szeretnék a magyar V4-elnökség alatt szorosabbá tenni a visegrádi országok parlamentjeinek együttműködését, és e tekintetben jó modell az a nagyon régi forma, amit a Benelux-államok egymás között kialakítottak. 
    Ankie Broekers-Knolt nagyon fontosnak nevezte a parlamentáris diplomácia fenntartását, annak érdekében, hogy az Európai Unióban támadó kihívásoknak megfeleljenek, a problémákat megoldják.