Auguszta napja van. | 2024.03.29

Storck: a vb-selejtező sokkal nehezebb volt

2017-09-29 08:42:53

Bernd Storck szerint a mostani világbajnoki selejtező sokkal nehezebb volt, mint az Eb-selejtező - a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya erről az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban beszélt. 

    "Ha már most levonhatok egy következtetést a vége előtt: ez a vb-selejtező sokkal nehezebb volt, mint az Eb-kvalifikáció, amikor kijutottunk a tornára. Elég megnézni, hogy akkor kik voltak előttünk, és most kik szerepeltek jobban" - fogalmazott Bernd Storck pénteken az M4 Sport Sportreggeli című műsorában elhangzott beszélgetésben. A szakember arra utalt, hogy az Eb-selejtezőben Észak-Írország és Románia mögött a harmadik lett a magyar válogatott, amelyet most az Európa-bajnok portugálok és a svájciak előznek meg.
    "Jövőre részt veszünk a Nemzetek Ligájában, ami megint nem lesz könnyű. A B értékcsoportba nyerhetünk besorolást, és ott is erős csapatok vannak" - nyilatkozta Storck, aki elárulta, hogy nem akar túlságosan előretekinteni. A szakember hangsúlyozta, a Nemzetek Ligájából lehetőség van kijutni az Eb-re, de mivel még a csoportbeosztás sem készült el, ez "még a jövő kérdése".
    "Most még két mérkőzésünk hátra van, jól szeretnénk szerepelni, jó játékot mutatni" - mondta a német tréner. Hangsúlyozta, a hátralévő két világbajnoki selejtezőn, a svájciak és a feröeriek ellen a legutóbbi két mérkőzésen - Portugália és Lettország - felmutatott "pozitív trend" folytatása a cél.
    "Jó benyomást akarunk kelteni, eredményesen szeretnénk játszani. Svájcban jól akarunk szerepelni, bár ők még nem veszítettek pontot a kvalifikációban. A legjobb formánkat akarjuk megmutatni" - fogalmazott Storck, aki szerint fontos a tapasztalatszerzés is, ugyanis a magyar válogatottban szereplő játékosok többségének nincs lehetősége minden második vagy harmadik héten nemzetközi mérkőzést játszani. "Nálunk a válogatottság egyet jelent a tapasztalatszerzéssel, amire szükség is van a jövőre nézve, ha jól akarunk szerepelni a Nemzetek Ligájában" - tette hozzá.
    Svájcban sérülés miatt Gera Zoltánra, eltiltás miatt pedig Dzsudzsák Balázsra és Fiola Attilára sem számíthat a kapitány, aki ugyanakkor hangsúlyozta, bízik benne, hogy az olyan fiatalok, mint Sallai Roland, illetve a keretbe visszatérő Lang Ádám, vagy a némi meglepetésre meghívott Ugrai Roland is képes lehet a pótlásukra.
     "Nem függhetünk egy középcsatártól. Ahhoz, hogy ő helyzetbe kerüljön, az egész csapattól remek munkára van szükség. Nekünk az a feladatunk, hogy kiszolgáljuk a támadójátékosokat, hogy ők gólokat szerezzenek. Tehát nem egy játékoson múlik a sikerünk." - vélekedett.
    Az amerikai légiósokról szólva a tréner kijelentette, Stieber Zoltán - aki most is tagja a keretnek - az egyik legjobb magyar játékos, míg Sallói Dánielt előbb az U21-es válogatottban szeretné megnézni, Nikolics Nemanja pedig továbbra is a klubjára koncentrál.
    Az idei évből ezt követően még két barátságos mérkőzés van hátra, ezeken Luxemburg és Costa Rica lesz a magyarok ellenfele. Előbbivel kapcsolatban Storck kiemelte, hatalmas szenzáció volt a Franciaországban elért gól nélküli döntetlenje.     
    "Idegenben is akarunk barátságos meccset játszani. Tesztelhetjük a fiatal játékosainkat" - mondta a luxemburgi találkozóról a kapitány, aki Costa Ricát "attraktív, vonzó" ellenfélnek tartja. "Láthattuk őket a világbajnokságon is. Jelenleg a második helyen állnak selejtezős csoportjukban, nagy kihívás lesz ellenük játszani."
    Bernd Storck megjegyezte, ezeken a találkozókon tesztelni szeretne egyes játékosokat, s több játékrendszert is ki akar próbálni.
    A válogatott vasárnap Telkiben kezdi meg a felkészülést a vb-selejtezőkre.