Gedeon napja van. | 2024.03.28

Szijjártó a CNN-nek: Magyarország nem tesz megkülönböztetést az emberek között vallási alapon

2017-09-23 09:39:00

Magyarország semmilyen megkülönböztetést nem tesz az emberek között vallási alapon - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a CNN amerikai televíziónak adott interjúban a migrációs válsággal kapcsolatban.

    Emlékeztetett arra, hogy 2015-ben Magyarországot tömeges bevándorlási hullám sújtotta. Négyszázezer ember lépett át a határon, megsértve a jogszabályokat, nem tartották magukat a rendelkezésekhez, és érkezésük félelmet keltett a magyarokban. Ezért kellett a kormánynak lépéseket tennie a déli határ megvédelmezésére.
    A külügyminiszter - aki az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszakának általános vitáján vett részt a világszervezet székhelyén - az interjúban megismételte azt a magyar álláspontot is, hogy az Európai Uniónak a menekültek kötelező elosztására vonatkozó döntése veszélyes és rossz volt.
    Hozzátette, az Európai Bíróság minapi ítélete nem azt mondja, hogy Magyarországnak azonnal illegális bevándorlókat kell befogadnia. Az ítélet a kvótákkal kapcsolatos eljárásra, folyamatra vonatkozott - emelte ki.
    Az uniós tagsággal kapcsolatos kérdésre válaszolva Szijjártó Péter azt mondta, Magyarország számára a tagság előnyökkel jár, de az EU számára is előnyöket jelent az, hogy Magyarország a tagállamai közé tartozik. 
    Hangsúlyozta, hogy Magyarország tisztességes tehermegosztást követel. Emlékeztetett: az ország nyolcszázmillió eurót költött arra, hogy déli határának védelmével az egész Európai Uniót és a schengeni övezetet megvédelmezze. 
    Kifogásolta azt is, hogy sok európai vezető nem fektet elegendő hangsúlyt a kontinens biztonságának garantálására.
    Szijjártó Péter előzőleg a közgyűlésben elmondott felszólalásában is beszélt a Közép-Európát érő kihívásokról. Ezek között nevezte meg az illegális migrációt és a növekvő európai terrorfenyegetettséget, a Kelet és a Nyugat közötti kiegyensúlyozott együttműködés megteremtésének szükségességét, továbbá a nemzeti kisebbségek jogainak megvédését.