Emma napja van. | 2024.04.19

Német közvélemény-kutató: nincs kormányváltó hangulat

2017-09-21 16:59:00

Nincs kormányváltó hangulat Németországban - összegezte a választói felméréseket három nappal a német parlamenti választások előtt csütörtöki budapesti előadásában az Allensbach Közvélemény-kutató Intézet projektvezetője

    Thomas Petersen szerint ez azonban nem jelenti azt, hogy bizonyosan marad az országot 2013 óta irányító, Angela Merkel kancellár vezette, a konzervatív CDU/CSU és a szociáldemokrata SPD alkotta nagykoalíció.
    A budapesti német nagykövetségen tartott rendezvényen a szakértő hangsúlyozta: nem ért egyet azokkal az értékelésekkel, amelyek szerint a választási kampány unalmas volt. Sőt, szerinte 72 órával a szavazás előtt még "minden mozgásban van", változhatnak a Bundestagba bejutó pártok közötti erőviszonyok. 
    A kereszténypártok, a CDU/CSU fölényes első helyéhez nem fér kétség, mint ahogy ahhoz sem, hogy a jelenlegi nagykoalíciós partner SPD nagy lemaradással a második helyen végez. Szavaiból kitűnt, hogy a tényleges versengés a harmadik helyért folyik a parlamentbe négy év után minden valószínűség szerint visszakerülő liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) és a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) párt között. 
    Az Allensbach Közvélemény-kutató Intézet a választásokat megelőző utolsó előtti felmérése szerint az FDP "hajszállal" előzi meg a konzervatívaktól erősen jobbra elhelyezkedő AfD-t, míg a két pártot a támogatottság sorrendjében a Baloldal pártja és a Zöldek követik. 
    A szakértő szerint rendkívül nehéz megjósolni, hogy Németországban milyen koalíció alakul. A negyedik kormányfői mandátuma előtt álló Angela Merkel hivatalban maradásához nem fér kétség, azonban a koalíciós paletta felettébb széles. Ez magában foglalja a jelenlegi nagykoalíció esetleges folytatódását, mint ahogy azt is, hogy a CDU/CSU az FDP-vel vagy épp a Zöldekkel alakít kormányt. De nem kizárt az sem, hogy először a háború óta három pártból álló koalíció jön létre.
    Az intézet projektvezetője szerint a választói hangulat nyugodt, a szavazók "díjazzák" az erős gazdasággal párosuló stabilitást. Ebből a szempontból jelentősen megváltozott a helyzet a menekültválság "csúcspontja" 2015 ősze, illetve 2016 szeptembere óta, akkor ugyanis az embereket rendkívüli módon aggasztotta az országba érkezett mintegy 1 millió menekült. 
    Ebben az időszakban a közhangulatot az jellemezte, hogy a Merkel-kormány többé nem ura a helyzetnek, az ellenőrzés teljes mértékben kicsúszott a kezei közül. Mindez megmutatkozott a kancellár és az általa vezetett CDU támogatottságában is, amely akkor a mélyponton volt. Azóta azonban változott a helyzet. A kancellárnak lassan, de fokozatosan sikerült elérnie, hogy a különböző kormányzati intézkedésekkel párhuzamosan az említett aggodalom csökkent, és mára már Merkel, illetve a CDU népszerűsége elérte a menekültválság tetőzése előtti szintet. 
    Az aggódók aránya ma alig haladja meg a 25 százalékot. Mint ahogy a választók mindössze 19 százaléka van most azon a véleményen, hogy a vasárnapi választás "sorsdöntő" szavazás lesz, szemben például a 2005-ös választásokkal, amikor a megkérdezettek 47 százaléka gondolta ezt. 
    Thomas Petersen szerint a mai választói hangulat nagyjából megegyezik a négy évvel ezelőttivel. Mindezek alapján a szakértő azt valószínűsítette, hogy megismétlődhet a választások utáni, 2013-as helyzet, amelyre akkor a nagy pártok gyengülése és a kisebbek erősödése nyomta rá bélyegét. Általánosságban elmondható, hogy - mint a szakértő fogalmazott - a "klasszikus politikai képletek" immár Németországban sem funkcionálnak, és a nem konvencionális megoldások kerülnek előtérbe. 
    A projektvezető úgy vélekedett: a mostanra kialakult "hangulati stabilitás" nem jelenti azt, hogy a választók apolitikusak lennének. Jóllehet az embereket az elmúlt hónapokban az időjárás foglalkoztatta a leginkább, utána olyan témák következtek a felmérések szerint, mint Donald Trump amerikai elnökké választása, a menekültválság, a szociális kérdések és a Törökországgal való viszony. Mindennek szerinte nem mond ellent az, hogy a szavazók döntését ezúttal sem elsősorban a külpolitika, hanem a szociális helyzet, valamint a belbiztonság befolyásolja. 
    A menekültválság a szakértő szerint mára már nem meghatározó a választói döntések alakulásában. Az MTI kérdésére közvetve ugyanakkor megerősítette azokat az állításokat, amelyek szerint a merkeli politika felelőssé tehető a bevándorlásellenes AfD erősödéséért. Ugyanakkor nyomatékosan utalt arra, hogy a pártpaletta legszélét elfoglaló, az összes többi párt által bírált és minden esetleges együttműködésből kirekesztett AfD létrejöttét, illetve fokozatos erősödését egyáltalán nem kizárólag a menekültválság magyarázza. Az okok között említette, hogy a párt annak idején a kormány politikája ellen tiltakozó "protesztpártként" jött létre, és utalt a fennálló intézményekkel szembeni, azóta megszűnt bizalmi válságra is. 
    Thomas Petersen szerint annak sem lenne különösebb belpolitikai - parlamenti - jelentősége, ha az AfD a harmadik helyen végezne, és nagykoalíció esetén - legalábbis matematikailag - az ellenzék vezető ereje lenne.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó