Emma napja van. | 2024.04.19

Csongrád megye átnevezéséről tárgyalnak a képviselők

2017-09-20 08:20:57

Az Országgyűlés ma tárgyalja a Miniszterelnökséget vezető Lázár János azon javaslatát, amely Csongrád-Csanádra változtatná a jelenlegi Csongrád megyét.

    A Ház ülése reggel 9 órakor kezdődik, az első négy napirendi pontban nemzetközi szerződések kihirdetéséről tárgyalnak a képviselők, akik ezt követően mondhatják el véleményüket a megyeátnevezési javaslatról.
    Az indítvány meghagyná Szegedet megyeszékhelynek, az átnevezés határideje pedig 2020. június 4. lenne. Lázár János indoklásában úgy fogalmazott, a földrajzi nevek a magyar nyelv és történelem számos emlékét őrizték meg, és a "történetileg kialakult, a helyi lakosság által is széles körben ismert és elfogadott neveket nem túlzás kulturális örökségnek tekinteni". 
    A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése határozatban támogatta a névváltoztatást.
    A parlament mai utolsó napirendi pontjában a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvényjavaslat általános vitáját bonyolítják le.
    Az Országgyűlés első őszi ülése jövő hétfőn kérdésekkel és azonnali kérdésekkel fejeződik be.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó