Auguszta napja van. | 2024.03.29

Balog: tizennégymilliárd forintból fejlesztik a sürgősségi gyermekellátást

2017-09-19 12:01:25

Tizennégymilliárd forintból fejlesztik a sürgősségi és baleseti gyermekellátást az országban - jelentette be az emberi erőforrások minisztere kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

    Balog Zoltán azt mondta, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) forrásából végrehajtandó fejlesztések során rövidülnek a betegutak, de lesz épületfejlesztés, műszerbeszerzés is. 
    A fejlesztések révén egyedülálló módon két új szakma is létrejön: a gyermeksürgősségi és a gyermektraumatológia. A programba öt vidéki - a győri, a debreceni, a miskolci, a szegedi és a pécsi - gyermekgyógyászati központ is bekapcsolódik - tette hozzá a miniszter.
    Balog Zoltán szólt arról, évente félmillió gyermeket érint valamilyen baleseti sérülés, a budapesti Heim Pál Gyermekkórházzal - mint országos központtal - együtt a vidéki központok évente százezer gyermeket látnak el. 
    Mint mondta, azt szeretnék, ha 2020-ra létrejönnének az ellátóhelyek, illetve azok országos rendszere, amelyhez a teljes képzési rendszer megújítása is tartozik. 
    Mészáros János egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy a program során jelentős infrastrukturális fejlesztés, valamint gép- és műszerbeszerzés is lesz, a fejlesztésektől azt várják, hogy a definitív ellátás a lehetőség szerint 1,5 órán belül megtörténhessen. 
    Nagy Anikó, a Heim Pál Gyermekkórház főigazgató-főorvosa közölte, hogy a program indulásával jelentős szakmai munka is kezdetét veszi. A cél az, hogy egy balesetet szenvedett gyermek a lehető leghamarabb a legmagasabb szintű ellátást kapja az ország bármely részében - tette hozzá.