Gedeon napja van. | 2024.03.28

Varga Mihály: folytatja a munkát a Nemzeti Versenyképességi Tanács

2017-09-19 08:32:06

Folytatja munkáját csütörtökön az üzleti szféra, a gazdasági szervezetek, valamint a tudományos élet elismert képviselőit tömörítő Versenyképességi Tanács - közölte Varga Mihály az MTI-vel. 

    A nemzetgazdasági miniszter elmondta: a testület áttekinti a hatéves bérmegállapodás gazdasági hatásait és értékeli az elmúlt időszakban bekövetkezett változásokat. A tavasz folyamán a Versenyképességi Tanács javaslatára több olyan jogszabály-módosítást fogadott el az Országgyűlés, amely az ország versenyképességének erősítését, az állami szolgáltatások javítását szolgálja.
    A Nemzeti Versenyképességi Tanács tavasszal kezdte meg munkáját. Tagjai elsősorban olyan gazdasági javaslatokat vitattak meg, amelyek már rövid távon is érdemben képesek javítani az ország versenyképességén. Ennek eredményeképpen a helyi iparűzési adó és az idegenforgalmi adó esetében megszűnik a cégeknek a székhely szerinti önkormányzatnál történő bejelentkezési kötelezettsége, azaz egyablakos rendszer jön létre. A közműcsatlakozás időigényének csökkentése érdekében július 1-jétől a kérelem benyújtása esetén mindhárom közműszektorban (gáz, villany, ivóvíz és szennyvíz) az eljárási határidők rövidebbé váltak, megszűntek a szükségtelen, az eljárások elhúzódását okozó szabályok. Az építési beruházásokhoz kapcsolódó engedélyezési eljárások egyszerűsítése érdekében pedig bevezették az ingyenes digitális földhivatali alaptérkép és adatszolgáltatást. 
    A mostani ülésszak első témája a novemberi hatéves bérmegállapodás gazdasági értékelése lesz - ismertette Varga Mihály. Ez mérföldkőnek számít, hiszen a hosszú távú elkötelezettséggel járó, átfogó egyezséget mindhárom érintett oldal képviselői elfogadták. 
    A megállapodás hozzásegíti a munkavállalókat ahhoz, hogy magasabb fizetésben részesüljenek, illetve olyan szemléleti változást hoz, amely felkészíti a magyar gazdaságot a következő időszak kihívásaira - hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, hogy a megállapodás eredményeit a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán a szociális partnerekkel is áttekintik majd.