Auguszta napja van. | 2024.03.29

Thai bokszot tanulhatnak magyar katonák Budapesten

2017-09-18 12:32:36

A thai nagykövetség meghívására thai bokszot tanulhatnak a Magyar Honvédség katonái a fővárosban.

    Az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában elhangzottak szerint a Thai Box Akadémián szervezett képzés öt napig tart majd.
    Czinke Gábor, a Thai Box Akadémia vezetője elmondta, a több mint ezeréves sportot annak idején katonai célokra fejlesztették ki, nagy hangsúlyt fektetve a közelharcra.  
    Közölte, a hétfőtől péntekig tartó képzésen összesen húsz magyar katona vehet részt. 
    A kurzuson naponta két foglalkozást tartanak, amelyeken az alap- és a haladó technikákkal ismerkedhetnek meg a résztvevők.
    A megnyitón részt vett Dzsakkrit Srivali, Thaiföld budapesti nagykövete és Gyila Péter, a Honvédelmi Minisztérium nemzetközi együttműködési főosztályának vezetője is.