Emma napja van. | 2024.04.19

A török külügyminisztérium az iraki Kurdisztánt fenyegette a függetlenségi népszavazás miatt

2017-09-14 11:13:02

Az autonóm észak-iraki Kurdisztán régió megfizet azért, ha ragaszkodik a szeptember 25-ére tervezett függetlenségi népszavazás megtartásához - írta a török külügyminisztérium csütörtöki közleményében.

    Ankara egyúttal aggasztónak nevezte a kurdisztáni vezetőknek a referendummal kapcsolatban tett nyilatkozatait, és arra szólította fel Erbílt, hogy a józan észnek megfelelően cselekedjen.
    A török külügyi tárca ugyanakkor üdvözölte az iraki parlament keddi döntését, amely alkotmányellenesnek minősítette és elutasította a kurd népszavazást, valamint felhatalmazta Haider al-Abádi kormányfőt, hogy tegyen meg minden intézkedést Irak egységének megőrzésére.
    Ankara úgy látja, hogy az iraki Kurdisztán önállósodása felélénkítené a Törökországban élő kurd kisebbség függetlenedési törekvéseit. A terrorszervezetnek nyilvánított Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadárjai 1984 óta folytatnak fegyveres felkelést az ország keleti és délkeleti részében. A konfliktusban eddig csaknem 50 ezer ember vesztette életét.
    Emellett Szíria és Irán is hasonló okból ellenzi az iraki kurdok függetlenségét. A bagdadi kormány, illetve az Egyesült Államok pedig attól tart, hogy a referendum újabb konfliktust teremthet Irak központi vezetésével, de akár a környező államokkal is, ami pedig hátrányosan érintheti az Iszlám Állam dzsihadistái ellen folytatott küzdelmet.
    A kurdok független állam létrehozására törekszenek már az első világháború vége óta, amikor a gyarmattartó országok felosztották a Közel-Keletet, és a kurdok lakta területek felszabdalva négy szomszédos országhoz kerültek.