Gedeon napja van. | 2024.03.28

Színházak éjszakája - Programok Miskolc

2017-09-14 08:18:10

Ismét megnyílik a Miskolci Nemzeti színház az érdeklődők előtt szombat este nyolc órától egészen éjfélig a Színházak éjszakáján: a teátrum valamennyi játszóhelyén, a Nagyszínházban, a Kamaraszínházban, a Csarnokban, a Játékszínben és a próbatermekben nyílt próbák, kulisszatitkok és meglepetések várják a színházbarátokat.

    Az este zárásaként több mint félezren énekelnek majd együtt a Nagyszínházban - közölték a szervezők az MTI-vel.
    A látogatók négy előadás próbáiba is betekinthetnek, meglesve a kulisszák mögötti világot és megismerkedve egy-egy darab készülésének különböző fázisaival. 
    Idén több rendhagyó elemmel bővült a program. A Nagyszínházban Cser Ádám zenei vezető a zenekari műhelytitkokba enged bepillantást, a festőtárban Béres Attila igazgató fogadóórát tart, az énekkari próbateremben Rákai András korrepetitor közös énektanulásra invitálja a csoportokat.
    A színházak éjszakájának zárásaként a Nagyszínházban több, mint 500 ember énekli majd egyszerre a Marica grófnőből jól ismert "Ringó vállú csengeri violám" kezdetű slágert.