Auguszta napja van. | 2024.03.29

Éjszakai templomtúra Debrecenben

2017-09-13 15:59:00

Éjszakai belvárosi templomtúrára hívja az érdeklődőket a debreceni Református Kollégium múzeuma szombaton, a nyitott templomok napján - jelezte a Tiszántúli református Egyházkerület kommunikációs szolgálata az MTI-vel. 

    Közleményük szerint az ingyenes tárlatvezetéssel és zenei műsorral kiegészülő sétán regisztrációt követően vehetnek részt az érdeklődők. 
    Az érdeklődőket Gáborjáni Szabó Botond gyűjteményi igazgató köszönti a Református Kollégium Oratóriumában, majd két csoportban indulnak el a belvárosi templomokba. A sétán útba ejtik a Kossuth utcai református templomot, a görög katolikus templomot, a Szent Anna-székesegyházat, az evangélikus templomot, a Református Kistemplomot (Csonkatemplom), a Pásti utcai zsinagógát, és végül a Református Nagytemplomot. Az egyes helyszíneken templomtörténettel és gyülekezeti lelkiséggel ismerkedhetnek meg a látogatók. A program zárásaként, orgonakoncertet tartanak a Nagytemplomban.