Emma napja van. | 2024.04.19

Elfogatóparancsot adtak ki több tucat korábbi magániskolai tanár ellen

2017-09-13 10:38:31

Elfogatóparancsot adtak ki szerdán Törökországban 79 korábbi magániskolai alkalmazott, főként tanár ellen azzal a gyanúval, hogy felhasználói annak a ByLock titkosított üzenetküldő programnak, amelyen keresztül a kormányzat szerint a tavalyi puccskísérletet is szervezték - jelentette az NTV török hírtelevízió.

    A beszámoló szerint eddig 30 embert vettek őrizetbe a hatóságok, főleg Ankarában.
    A török vezetés az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózatot vádolja a tavalyi puccskísérletért, ő viszont tagadja, hogy bármi köze lett volna hozzá. Ankara azt állítja, hogy a terrorszervezetnek nyilvánított gülenista mozgalom hosszú évek alatt szivárgott be az állami és a magánszférába, és ebben a folyamatban Gülen egyebek mellett saját iskoláira támaszkodott. A hitszónokhoz köthető intézményeket már közvetlenül a hatalomátvételi incidens után bezáratta a kormány.
    A törökországi megtorlás nem kizárólag a puccsistákat, de Gülen feltételezett támogatóit, sőt szimpatizánsait is sújtja. Az Európai Unió több vezető politikusa úgy véli, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő fellépése túlzó, ami által országa egyre inkább távolodik az európai értékektől.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó