Csongor napja van. | 2024.04.16

Szabó Bálint szerint Botka László a Szeviép-ügy politikai felelőse

2017-09-08 11:11:00

Botka László a Szeviép-ügy politikai felelőse, ezért kötelessége, hogy részt vegyen a helyzet megoldásában - jelentette ki Szabó Bálint pénteken Szegeden.

    Az építőipari cégcsoport egykori alvállalkozóinak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője a Szegedi Járásbíróság épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Szeviép egykori alvállalkozóinak egy része megszűnt, másik része csődközeli helyzetbe került.
    Botka Lászlónak Szeged polgármesterként "dolga van" a mintegy ötszáz érintett vállalkozással és azzal az ötezer emberrel, akinek veszélybe került a munkahelye - közölte a jogász.
    Szabó Bálint kifejtette, az országgyűlés gazdasági bizottságához és elnökéhez, Bánki Erikhez fordul, hogy induljon kártalanítási program a munkahelyek megmentése érdekében. Ennek az a lényege, hogy az állam kifizetné az állami és önkormányzati beruházásokban közreműködő alvállalkozók által elvégzett és számlákkal igazolt munkát. Ezt az összeget pedig a Szeviép egykori vezetői ellen indult perben követelné vissza az állam.
    Az ügyvezető kitért arra is, hogy fennáll az alapos gyanúja a Szegedi Járásbíróságon a cégvezetők ügyét három éve tárgyaló bíró elfogultságának. Szabó Bálint szerint többek között erre utal, hogy a bíró kizárta a károsultakat az ügyből, megpróbálta feloldani a cégvezetők vagyonának zárolását, és az is, hogy csupán a törvényileg lehetővé tett legritkább időpontokra tűznek ki tárgyalásokat az ügyben. Hozzátette: így akár egy évtized is eltelhet, amíg jogerős ítélet születik a perben.
    A Szeviep Zrt. három egykori vezetője ellen csődbűntett minősített esete miatt indult eljárás a Szegedi Járásbíróság előtt. A vádirat szerint a cégvezetők döntése alapján rendszeresen és nagy összegben nyújtottak kölcsönöket az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon a teljes egészében vagy részben a zrt. tulajdonában álló gazdasági társaságoknak, valamint magánszemélyeknek és sportszervezeteknek.