Emma napja van. | 2024.04.19

Szijjártó Péter: Európában egyre mélyül a szakadék a bevándorláspártiak és az azt ellenzők között

2017-09-05 15:10:00

Európában egyre mélyül a szakadék azok között, akik bevándorláspártiak, illetve akik a bevándorlásra mint biztonsági kockázatra tekintenek - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek nyilatkozva, miután részt vett a Szlovéniában rendezett Bledi Stratégiai Fórumom.

    A miniszter telefonos nyilatkozatában azt mondta: egyre súlyosabbá válik a vita, ráadásul ezt tovább súlyosbítja a szolidaritás egy rendkívül önkényes értelmezése is.
    Számos európai ország önkényesen válogat a szolidaritás elemei között, ráadásul Európát veszélybe sodró módon, mert a szolidaritást és a biztonságot teljesen külön kezeli egymástól - hangsúlyozta a miniszter. 
    Ugyanakkor úgy vélte: a szolidaritásnak és biztonságnak kéz a kézben kellene járnia, nem létezhet egyik a másik nélkül.
    "Az a szolidaritás, amely aláássa a kontinens biztonságát, az nem szolidaritás, és káros Európa számára" - húzta alá.
    Szijjártó Péter kijelentette: Budapest határozott álláspontja, hogy a szolidaritás megítélésénél minden elemet, így a biztonság kérdését és a határok őrizetét is hangsúlyosan figyelembe kell venni. 
    Magyarország nemcsak beszél, hanem tesz is érte - mondta a tárcavezető, majd hozzátette: azontúl, hogy megvédte saját határait és ezzel együtt Nyugat-Európát - nem kímélve a személyi és anyagi ráfordításokat -, jelentős segítséget nyújtott a nyugat-balkáni országoknak, hogy ők is meg tudják védeni saját határaikat. 
    Az idei esztendőben összesen 357 magyar rendőr szolgál, illetve szolgált a Nyugat-Balkánon, közülük a legtöbben, 226-an Macedóniában, 105-en Szerbiában, valamint 26-an Bulgáriában - részletezte a miniszter. 
    Mint mondta, Nikola Dimitrov macedón külügyminiszterrel tartott találkozóján világossá tette, Magyarország készen áll arra, hogy jövőre is biztosítsa rendőri jelenlétét a nyugat-balkáni határokon. Egyrészt, hogy a nyugat-balkáni országok meg tudják védeni saját határaikat, másrészt, hogy zárva tudják tartani a nyugat-balkáni migrációs útvonalat - tette hozzá a tárcavezető. Kifejtette: ezzel azt akarják elérni, hogy egy esetleges újabb migrációs áradat ne érhesse el Magyarország déli határait.
    "Magyarország azzal fejezi ki szolidaritását Európa megvédésében, hogy nem csak a saját határát védi" - szögezte le Szijjártó Péter. 
    A diplomáciai tárca vezetője számos kétoldalú tárgyalást folytatott európai kollégáival. Közülük kiemelte Aleksandar Andrija Pejovicot, Montenegró Európa-ügyi miniszterét, Karl Erjavec szlovén külügyminisztert, valamint Miro Cerar szlovén kormányfőt, akikkel egyetértettek abban, hogy a Nyugat-Balkán integrációs folyamatát fel kell gyorsítani, hiszen ez az Európai Unió számára rendkívül fontos biztonsági kérdés. 
    "Amennyiben a nyugat-balkáni térséget gyorsabban tudjuk integrálni az EU-ba, akkor jelentős mértékben enyhíthetünk olyan történelmi konfliktusokat és feszültségeket, amelyek miatt jelenleg a Nyugat-Balkánon könnyen támadhatnak olyan helyzetek, amelyek az EU számára biztonsági kockázatot jelenthetnek" - hangsúlyozta a miniszter. 
    A szlovén külügyminisztérium 2006-ban szervezte meg először a Bledi Stratégiai Fórumot, amely szerinte mára a régió egyik legfontosabb diplomáciai eseményévé nőtte ki magát. Az idei, 12. konferencia megpróbált válaszokat adni a változó világ olyan kérdéseire, mint az éghajlatváltozás, a biztonsági, valamint a technikai kihívások. A rendezvénynek hetven országból közel ezer résztvevője volt. A fórumon számos magas rangú tisztségviselő is részt vett, köztük Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke, Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Angel Gurría, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára, továbbá tizenöt külügyminiszter.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó