Gedeon napja van. | 2024.03.28

Előzetesben egy szegedi embercsempész banda tagjai

2017-09-04 10:52:52

Három embercsempészettel gyanúsítható szegedi férfi előzetes letartóztatását rendelte el a Békéscsabai Járásbíróság. A banda két tagját már korábban elfogták - tájékoztatta a Békés Megyei Főügyészség hétfőn közleményben az MTI-t.

    Mint írták, a gyanúsítottak egy szervezetten működő embercsempész banda tagjai voltak, a most elfogott három személy között van a bűnszervezet vezetője is.
    A gyanúsítottak az államhatár túloldalán felvették a kapcsolatot a migránsokkal, őket a határ túloldalán is irányították, illetve esetenként elszállították a zöldhatárig, majd ott útbaigazítás után magukra hagyták őket. 
    A határ túloldalán ismét felvették, és Budapestre szállították a migránsokat, ahol egy másik, szintén jól szervezett elkövetői kör szállította őket tovább Nyugat-Európába, főként Németországba.
    2017 márciusától a banda legalább 43 migránsnak nyújtott segítséget a magyar államhatár illegális átlépéséhez, amivel mintegy 5 ezer 700 euró bevételre tettek szert. 
    A közlemény szerint a bűnszervezet két tagját, két szegedi sofőrt már április elején tetten érték Orosháza és Csorvás között, amikor nyolc illegális határátlépő szír állampolgárt szállítottak Gyuláról Budapest irányába. Ők akkor előzetesbe kerültek.
    A kényszerintézkedést egyrészt a szökés, elrejtőzés veszélye miatt, másrészt azért kezdeményezték, mert feltehető, hogy a gyanúsítottak a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével vagy a még fel nem lelt tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével a büntetőeljárás sikerét veszélyeztetnék, illetőleg a bűnismétlés veszélye is fennáll - tudatták.