Auguszta napja van. | 2024.03.29

Szijjártó Péter az észt külügyminiszterrel tárgyalt

2017-08-30 20:29:00

Szövetségi és védelmi kérdésekről egyeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Sven Miksert észt külügyminiszter Budapesten - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium szerdán az MTI-vel.

    A közlemény szerint az Európai Unió soros elnökségét adó Észtország és Magyarország álláspontja az unió jövőjéről szóló vitában több ponton egybeesik. Mindkét ország fontosnak tartja a schengeni övezet megerősítését, az unió határainak megvédését, valamint az EU és a NATO közötti szorosabb együttműködést.
    Azt írták: a két ország abban is egyetért, hogy az Európai Unió versenyképességének helyreállítása érdekében az adózás és a szociálpolitika kérdéseit tagállami hatáskörben kell tartani, valamint fel kell gyorsítani a digitális fejlesztések ütemét.
    Az egyeztetésen az is szóba került, hogy Magyarország hozzájárul a Baltikum biztonságához. A visegrádi együttműködés keretében jelenleg 130 magyar katona állomásozik Észtországban, 2019-ben pedig újra részt vesznek magyar vadászgépek a balti légtér védelmében - közölték. Magyarország emellett támogatja Észtország pályázatát az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagi posztjára 2020-2021-ben - áll a közleményben.