Gedeon napja van. | 2024.03.28

Szakértő: lehetett tudni, hogy kimondhatják a tűzparancsot

2017-08-27 15:57:00

Néhány hónapja már várható Nógrádi György szerint, hogy valahol "kimondják a tűzparancsot" a terroristák ellen. A biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán nyilatkozott vasárnap Luigi Brugnaro velencei polgármester bejelentéséről, aki a héten közölte, utasításba fogja adni a rendőröknek, ha valaki a Szent Márk téren "Allah Akbar"-t (Allah a legnagyobb) kezd kiabálni, akkor azonnal le kell lőni.

    Nógrádi György úgy fogalmazott: az Iszlám Állam tevékenységének hatására radikalizálódott sok Európában élő iszlám ember, ugyanakkor egyre több európai mondja azt, hogy elég volt.
    Kitért arra is, hogy az Európába áramló menekülteknek csak a töredéke ténylegesen politikai menekült. Egyes európai várakozásokkal ellentétben nem a képzett, nyelveket beszélő fiatalok jöttek, az érkezők döntő részének nincs semmilyen iskolai végzettsége, nem tudnak nyelveket; egy részük radikalizálódott, más részüket az Iszlám Állam küldte - fejtette ki.
    A merényletek száma megnőtt Nyugat-Európában, az európai emberek rendet akarnak, a rend és a biztonság került az első helyre - mondta.
    A velencei polgármester kijelentése a jéghegy csúcsa, a jéghegy még csak most jön - hangsúlyozta Nógrádi György.