Emma napja van. | 2024.04.19

Azonosították az alcanari házrobbanás második halottját

2017-08-24 16:46:00

A katalán rendőrség (Mossos) csütörtökön megerősítette, hogy Yousseff Aalla volt az egyik halálos áldozata a múlt heti barcelonai és cambrilsi gázolásos merényletek előtti éjszaka bekövetkezett robbanásnak abban az alcanari házban, ahol a kicsi terrorcsoport robbanószert próbált előállítani a másnapi merényletekhez.

    A Barcelonától mintegy 200 kilométerrel délnyugatra fekvő Alcanarban múlt szerdán bekövetkezett robbanásban halt meg a terrorsejt radikalizálásával vádolt Abdelbak esz-Szatti imám is, valamint ugyanitt sérült meg a terrorsejt egyik tagja, Mohamed Houli Chemlal, akit a robbanást követően a Mossos őrizetbe vett. Yousseff Aalla a második halálos áldozat, egy harmadik holttest azonosítása pedig továbbra is folyamatban van.
    Chemlal kedden a spanyol központi büntetőbíróságon (Audiencia Nacional) tett vallomásában ismerte be, hogy eredetileg nagyobb szabású, pokolgépes merényletet készültek elkövetni a barcelonai és a cambrilsi merényletekért felelős terroristasejt tagjai. Ezt megerősíteni látszik, hogy a nyomozók később a felrobbant háznál 120 butángázpalackot találtak, valamint 500 liter, a terroristák által a Sátán anyjának nevezett TATP (aceton-peroxid) előállításához szükséges acetont, hidrogén-peroxidot és a robbanószerek pusztítását fokozó szöget nagy mennyiségben.
    A nemrég azonosított Youssef Aalla annak a Said Aallának a testvére, aki részt vett a cambrilsi gázolásos merényletben, és akit négy társával együtt a katalán rendőrség lelőtt a támadás helyszínén. Harmadik testvérük, Mohamed Aalla pedig egyike annak a négy gyanúsítottnak, akit kedden hallgatott ki a spanyol központi bíróság, valamint a tulajdonosa annak az Audi A3-as típusú személyautónak, amellyel a cambrilsi merényletet elkövették.
    Mohamed Aallát a bíróság kedden ideiglenesen szabadlábra helyezte, mert a dzsihadista sejttel folytatott együttműködésére utaló jelek "nem eléggé bizonyító erejűek". A fiúk apja azt állítja, hogy Mohamed nem tett semmit, és éppen a katalóniai Girona tartomány egyik üdülőhelyén tartózkodott feleségével együtt, amikor a merényleteket elkövették.
    Múlt csütörtök délután Barcelona központjában egy terrorista a kisteherautójával gyalogosok közé hajtott, és hatszáz méteren keresztül gázolt el járókelőket. A gázoló kereket oldott. Nyolc órával a barcelonai merénylet után, péntekre virradóra Cambrils katalán tengerparti üdülőhelyen is gázolásos merényletet követtek el, hat civilt és egy rendőrt megsebesítettek, később egyikük meghalt. A merényletekben 15-en haltak meg, és több mint 150-en megsebesültek, köztük sok külföldi. A barcelonai gázolásnak egy magyar sérültje is volt.
    Josep Lluís Trapero katalán rendőrfőnök korábbi bejelentése szerint mára mind a 12 gyanúsított vagy az igazságszolgáltatás kezén van, vagy tetteik következményeképpen megölték őket.
    A barcelonai merényletet az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet vállalta magára a szócsövének számító Aamák hírügynökségen keresztül.
    

https://elpais.com/ccaa/2017/08/24/catalunya/1503562367_535509.html