Emma napja van. | 2024.04.19

Díjátadó az 5. Kolorfesztivál hivatalos zárónapján

2017-08-21 09:01:14

Az augusztus 20-ai nemzeti és állami ünnep alkalmából több kitüntetést is átadtak az 5. Kolorfesztivál keretében az Egressy színháztermében, ugyanitt adott koncertet a Buda Folk Band 17 órától.

Az államalapítás ünnepének délelőttjén szentmisére várták az érdeklődőket a Szent Család Templomba.
A Szent István-napi programok az Egressy Béni Művelődési Központ színháztermében folytatódtak, ahol Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete tartotta ünnepi tanácskozását. Az idei eseményen Barcika és Sajókazinc 70 évvel ezelőtti egyesítéséről is megemlékeztek a résztvevők.
Az ország egyik leghosszabb és legszínesebb fesztiváljának főszervezője, a Barcika Art Kft. és Kazincbarcika Város Önkormányzata az ünnepi képviselő-testületi ülésen köszönetet mondott a fesztivál együttműködő partnereinek és támogatóinak.
Majd Szitka Péter Kazincbarcika polgármestere szólt. A város első embere beszédében a múlt jelentőségére emlékeztetett és a város dinamikus fejlődését hangsúlyozta. Ezt követően megszegte az új kenyeret.
Az eseményen elsőként a „Tiszta udvar, rendes ház” elismerő címeket adták át, melyeknek szerencsés tulajdonosai: Lőrincz Róbert, Pásztor Péter és Takács László voltak.
Kazincbarcika Város Polgármesterének Elismerő Oklevele kitüntetésben Bukta Imréné nyugalmazott könyvtáros, Dékány Józsefné nyugalmazott ápolási igazgató, valamint Csala András mentőállomás-vezető részesültek.
„Kazincbarcika Város Egészségügyéért” díjat dr. Balogh Imre radiológus; „Kazincbarcika Város Közszolgálatáért” elismerést Fodorné Bárczi Ildikó, a Kazincbarcikai Polgármesteri Hivatal adócsoportjának főtanácsosa vett át.
Kazincbarcika Város Képviselő-testületének „Elismerő Plakettjét” Karikás Lajosné, a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ nyugalmazott stratégiai igazgatója kapta, míg „Pro Urbe” díjban dr. Fedor István nyugalmazott belgyógyász főorvos részesült.
Az ünnepségen közreműködött Márczi Anna, a Buda Folk Band énekesnője is.
Eközben a kedvezőtlen időjárás ellenére teltházzal üzemelt a városnéző kisvonat a gyerekek legnagyobb örömére.

Az időjárásra való tekintettel 17 órától a színházteremben tartotta koncertjét a méltán népszerű Buda Folk Band.

A rendkívüli időjárás miatt augusztus 21-én, hétfőn új időpontban 17 órától lép fel Bebe és Éliás Jr. & Abrakazabra, 19.30-tól pedig Keresztes Ildikó ad koncertet a Fő téren. A tűzijátékshowt 21 órától láthatják a kilátogatók.

A rendezvénysorozat még egy hétvége erejéig visszatér, augusztus 25-én Sajógalgócon koncertezik a Güsch, majd Péter Szabó Szilvia. Augusztus 26-án pedig déltől másnap hajnalig sportprogramokkal és bemutatókkal, neves dj-kel és tűzijátékkal búcsúzik a Vadna Parkban az 5. Kolorfesztivál.



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó