Rudolf napja van. | 2024.04.17

Seehofer már nem ragaszkodik a felső határhoz a menedékkérők befogadásában

2017-08-20 17:50:00

 

Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke már nem ragaszkodik ahhoz, hogy felső határt jelöljenek ki Németországban a menedékkérők befogadásában.

 

    Seehofer az ARD közszolgálati televíziónak adott interjúban elmondta azt is, hogy a felső határ kijelölését így már nem szabja feltételéül annak sem, hogy ismét koalícióra lépjen az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unióval (CDU).
    A vasárnap este adásba kerülő beszélgetés előzetesen közölt részletei szerint a bajor elnök döntését azzal indokolta, hogy a migrációs helyzet és a berlini politika irányvonala is változott. Már nem jön annyi bevándorló, mint amikor először beszélt a felső határ kijelöléséről és úgy tűnik, hogy idén el sem éri a CSU által eddig szorgalmazott 200 ezres határt az érkezők száma - magyarázta a bajor elnök.
    Hozzátette: elégedett a menekülthullám leküzdése érdekében hozott politikai döntésekkel, ezekkel ugyanis egyszerre sikerül megszüntetni a származási ország elhagyására ösztönző okokat, támogatni az integrációt és korlátozni a bevándorlást.
    Az első feladat, hogy a konzervatív uniópártok ismét megnyerjék a választásokat, utána pedig azért kell dolgozni, hogy megőrizzék az eddig elért eredményeket - hangsúlyozta a CSU elnöke.
    Seehofer a CDU/CSU lehetséges koalíciós partnereiről úgy nyilatkozott, hogy a döntés a választási eredményektől függ, a végén majd csak azokból lehet válogatni, akiket a választók bejuttattak a szövetségi parlamentbe (Bundestag). Ugyanakkor megjegyezte, hogy a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) az utóbbi hónapokban nem tett túl sokat azért, hogy "öröm legyen a konzervatív uniópártok és az SPD eddigi koalíciójának folytatására gondolni".
    Seehofer a napokban történt iszlamista támadásokra utalva azt mondta, a teljes biztonságot sehol nem lehet garantálni. A legfontosabb, hogy az Európai Unió (EU) tagállamai megosszák egymással az információkat a lehetséges elkövetőkről és iszlamistákról és ne "nemzeti tulajdonnak" tekintsék ezeket az adatokat.
    A bajor miniszterelnök a tavaly Münchenben történt ámokfutás kapcsán arról beszélt, hogy a történtek ellenére a 16 német tartomány közül Bajorországban követik el a legkevesebb és derítik fel a legtöbb bűncselekményt. Bajorország egy liberális tartomány, de ha az állampolgárok biztonságáról van szó, akkor a lehető leghatározottabban kell fellépni - jelentette ki.
    Münchenben tavaly július végén egy 18 éves német-iráni kettős állampolgárságú fiatal lövöldözött, a támadásban kilencen meghaltak és 35-en megsebesültek. Az ámokfutó, aki feltehetően szélsőjobboldali, rasszista meggyőződésből követte el tettét, a lövöldözés után öngyilkos lett.