Emma napja van. | 2024.04.19

Az MSZP akar elnököt adni a Fidesz 2010-es kampányát vizsgáló bizottságnak

2017-08-17 16:15:00

 

Az MSZP feltételekkel támogatja a Jobbik kezdeményezését a Fidesz 2010-es kampánykiadásait vizsgáló országgyűlési bizottság felállítására, például maga adná a testület elnökét - döntött az ellenzéki párt Országos Választási Bizottsága (OVB) csütörtöki ülésén. 

 

    A testület határozatairól az MSZP közleményben tájékoztatta az MTI-t az ülést követően. 
    Ebből kiderül, hogy a szocialisták a jobbikos kezdeményezés támogatásának feltételéül szabnák azt is: a vizsgálat terjedjen ki a Fidesz 2010 és 2017 közötti kampánytevékenységeire, emellett a Mahir Cityposter, valamint a 2010-es és 2014-es országgyűlési választásokon jelöltet állító pártok között az elmúlt hétéves időszakra kötött szerződésekre is.  
    Közlésük szerint emellett az OVB felkéri Tóth József XIII. kerületi polgármestert, a budapesti jelöltállítás koordinátorát, hogy az MSZP budapesti elnökével, Kunhalmi Ágnessel együttműködve készítsen listát a tizennyolc budapesti egyéni választási körzet legesélyesebb, a demokratikus oldal szavazatmaximálására képes országgyűlési képviselő-jelöltjéről, valamint kezdjék el a választási Budapest-program kidolgozását.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó