Auguszta napja van. | 2024.03.29

Fidesz: Sorosék Washingtonban is áskálódnak Magyarország ellen

2017-08-16 11:52:00

A Fidesz amerikai sajtóhírek alapján úgy értékeli, hogy Sorosék Washingtonban is "áskálódnak" Magyarország ellen, mert Magyarország a "Soros-terv" útjában áll.

    Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: ezt egy washingtoni hírportál tárta fel képviselőházi és szenátusi dokumentumokra hivatkozva. 
    Közölte: Soros György a washingtoni székhelyű Nyílt Társadalompolitikai Központon keresztül dollármilliókat költ arra, hogy politikai céljait elérje, és ezek között első helyen szerepel a Magyarország elleni támadás.
    Hozzátette: idén megduplázódott ez a "lobbipénz", Soros György az első félévben 4,6 millió dollárt, vagyis 1,2 milliárd forintot költött erre. Mint mondta, Soros György három lobbistát foglalkoztat Washingtonban, akik "képviselőházi, szenátusi és minisztériumi személyeken keresztül igyekeznek Magyarország ellen támadást szervezni".
    Budai Gyula elmondta: a dokumentumok szerint a Magyarország elleni támadás két fő területe a felsőoktatási törvény, vagyis a CEU-törvényként elhíresült jogszabály, és a külföldről támogatott szervezetek szabályozásáról szóló törvény.
    Szerinte ezeket a támadásokat az indokolja, hogy Magyarország a "Soros-terv" útjában áll, Sorosék ugyanis évi közel egymillió migránst akarnak Európába telepíteni, és a bevándorlás szervezési ügynökségen keresztül akarják "szétteríteni" a bevándorlókat, akiknek pénzbeli támogatást adnának.
    Hozzátette: Soros György Magyarországon egy olyan kormányt szeretne látni, amit "bábként tud rángatni", ezért mindent megtesz a lobbistáin keresztül Brüsszelben és Washingtonban is, hogy támadást intézzen Magyarország ellen. 
    Budai Gyula hangsúlyozta: a magyarországi, Soroshoz köthető migránspárti civil szervezetek mindent megtesznek annak érdekében, hogy a "Soros-tervet" megvalósítsák, ezért volt szükség a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény elfogadására.
    Arra a felvetésre, hogy sajtóhírek szerint a CEU-val kötendő megállapodás ügyében a magyar kormány enyhébb feltételeket szab az egyetem működéséhez, Budai Gyula azt mondta: továbbra sem kommentál sajtóhíreket. Hozzátette: az ügyben Altusz Kristóf helyettes államtitkár folytat tárgyalásokat, amelyek lezárultát követően adnak tájékoztatást a sajtónak.
    Kérdésre válaszolva megerősítette, hogy a Fidesz-KDNP nem vesz részt az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen.