Emma napja van. | 2024.04.19

Négy nap alatt több mint húsz produkció lesz a 31. Zeniten Békéscsabán

2017-08-15 12:27:25

Négy nap alatt több mint húsz produkciót láthatnak az érdeklődők a 31. Zenei Ifjúsági Találkozón és Nemzetközi Fúvószenekari Versenyen (Zenit) augusztus 17-e és 20-a között Békéscsabán.

    Herczeg Tamás, a fesztivál igazgatója a rendezvény keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy mazsorettcsoportok  önállóan, illetve zenekari kísérettel mindennap fellépnek a rendezvény helyszínein, a főtéren, a Jókai Színház előtt vagy a Csabagyöngye Kulturális Központ melletti stégen.     A Liszt-díjas tárogatóművész, Kiss Gy. László az első napon zenekarral, a harmadikon önállóan muzsikál - tette hozzá az igazgató. Emellett különlegesség az is, hogy bár katona- és tűzoltózenekar még sosem érkezett a rendezvényre, idén mindkét formációval találkozhat a közönség.     Herczeg Tamás elmondta, hogy a hazai formációk mellett Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Lengyelországból is érkeznek fellépők, akiket idén nem zsűriznek, ám szakmai, művészeti konzulenst biztosítanak a csapatoknak a további fejlődés érdekében. Hozzátette, a zenekarok találkozója mellett megrendezik a szólóhangszeresek találkozóját is.     Úgy fogalmazott: miközben az elmúlt években több fúvószenekari fesztivál megszűnt Magyarországon, Békéscsabán "egyre erősödik a fúvószenekari kultúra, amelyet a közönség is nagyon szeret".     Esténként úgynevezett kiülős, ingyenes koncertekre várják az érdeklődőket a Csabagyöngye mellé. Csütörtökön a Bisztró Baleset Band, pénteken a Kelet Brass Band, szombaton a Csaba Big Band lép fel.     A Zenit részletes programját a www.csabagyongye.com oldalon lehet megtekinteni.     Az augusztus 20-i békéscsabai programokról szólva Forczek Győző szervező elmondta, hogy vasárnap a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar térzenéjével indul a nap, amelyet katonai tiszteletadás mellett az ünnepélyes zászlófelvonás, majd az ökumenikus kenyérszentelés és áldás követ.     Délelőtt a Békéscsabai Napsugár Bábszínház A kőszív című előadását láthatja a közönség, valamint a Nyulambulam együttes műsorát.     Délután a Zenit gálaműsorára kerül sor, majd az érdeklődők megkóstolhatják az idei győztes Munkácsy-tortát. A pályázatot az ország tortájához hasonlóan 2014-ben, Munkácsy Mihály születésének 170. évfordulóján hirdette meg először a békéscsabai önkormányzat és a múzeum. Idén Szendrei Edit békéscsabai cukrász laktóz- és gluténmentes tortáját ítélte győztesnek a bírálóbizottság, ebből az állami ünnepen ezer szeletet osztanak szét ingyen.     Este a Margaret Island és Charlie koncertezik, és egy körülbelül tízperces tűzijáték is színesíti az ünnepi programkínálatot - mondta Forczek Győző.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó