Auguszta napja van. | 2024.03.29

Kósa: a Velencei Bizottságban is vannak Soros György által pénzelt emberek

2017-08-13 10:06:00

A Fidesz frakcióvezetője szerint a Velencei Bizottságban is vannak Soros György üzletember által pénzelt emberek, amit a gazda mond, azt kell csinálni és meg kell találni a jogi magyarázatát.

    Kósa Lajos a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának nyilatkozva azt mondta, abszurd, hogy a bizottság szerint a Közép-Európai Egyetemre nem kellene vonatkoznia a magyar felsőoktatási törvénynek. "A törvényeknek mindenkire vonatkoznia kell, még Soros Györgyre is" - szögezte le a politikus. Hozzátette: a felsőoktatás szabályozása állami hatáskör, az új törvényt mindenki komolyan vette, a másik Magyarországon működő amerikai intézménnyel meg is született a megállapodás.
    A migrációval kapcsolatban Kósa Lajos azt mondta, tudni lehetett, hogy nyáron fokozódni fog a nyomás, és most a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) is segítik őket az embercsempészekkel karöltve emberiességi szempontok miatt, ami a frakcióvezető szerint álságos álláspont. Jelezte, hogy az európai közvélemény is megfordult ebben a témában, az olaszok pedig szigorúbb feltételeket szabtak az NGO-knak, mint amit a magyar civiltörvény előír.
    Vona Gábornak, a Jobbik elnökének nyugdíjasokra tett "lenéző" kijelentésével kapcsolatban Kósa Lajos azt mondta, a Jobbik megjelenésével egy addig nem létező "kocsmapolitikai stílus" vonult be a politikai életbe, ami normális politikai erőnél nem képzelhető el.
    A rendkívüli parlamenti ülés összehívásáról Kósa Lajos azt mondta, ebből az látszik, hogy hogyan működne Magyarország, ha a szocialisták irányítanák: Soros György összehívatja a parlamentet és megszavaztatja az embereivel, azt, amit ő akar. Jelezte: nem fognak elmenni a rendkívüli ülésre, mert "ha csak az ég a földdel nem válik egybe", akkor semmi ok nincs arra, hogy nyáron összeüljön a parlament, a kezdeményezésen látszik, hogy "tiszta kamu az egész" - fogalmazott.