Emma napja van. | 2024.04.19

Enyhe emelkedésre számítanak az elemzők a tőzsdén

2017-08-07 08:58:55

Enyhe emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők. 

     Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője a blue chipekről elmondta: a Mol esetében elképzelhető, hogy újabb vevők érkeznek, a részvény árfolyama tovább emelkedik, hiszen a társaság nagyon jó jelentést tett közzé pénteken. A többi nagy papírnál nem számít érdemi mozgásra - tette hozzá. 
    Az elemző szerint a Mol erősödése miatt hétfőn is van rá esély, hogy történelmi csúcsra emelkedik a BUX-index.  
    Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője kifejtette: a magyar piacon továbbra is pozitív hangulatra és ezáltal enyhe emelkedésre számítanak a BÉT-en.
    Az elemző közölte: a Molnál elképzelhető egy kisebb negatív korrekció, de alapvetően a papír további emelkedése várható. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a Richternél és a Magyar Telekomnál további vevők érkezhetnek. 
    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 262,15 pontos, 0,72 százalékos emelkedéssel új történelmi csúcson, 36 678,22 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 10,6 milliárd forint volt. A Mol 6,1 milliárd forintos forgalomban 690 forinttal, 3,05 százalékkal, 23 350 forintra erősödött, ez egyben a papír idei legmagasabb záróára. Az OTP-részvények ára 15 forinttal, 0,15 százalékkal, 9815 forintra nőtt, forgalmuk 1,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 467 forintot ért, forgalma 192,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 1,05 százalékkal, 6570 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.