Tivadar napja van. | 2024.04.20

Dübörög az 5. Kolorfesztivál

2017-08-06 09:36:00

Futóverseny, gyermekprogramok és igazi népzene a Kolorfesztivál első hétvégéjén, szombaton.

Több kategóriában mintegy hatszázan versenyeztek a 4. Kolorfutáson szombat délelőtt.
A térség legszínesebb futóversenye az ovi- és a sulimaratonnal indult 8.30-kor, előbbin 650, utóbbin 1300 métert kellett teljesíteniük a lelkes gyerekeknek.
Kilenc órakor startoltak a negyed- és félmaratont futók, akik 10,5 és 21 kilométeren bizonyíthattak a rendkívül forró nyári délelőttön. Az ő rajtjuk után a mini maratonisták is becsatlakoztak, ők öt kilométert futottak.
A versenyzők dacolva a hőséggel folyamatosan érkeztek a célba, ahol a szervezők befutóérmet akasztottak a nyakukba, és megörökítették a befutást is. A résztvevőkkel együtt futott Túróczi Réka maratoni futó és a kazincbarcikai Zabari János, többszörös magyar bajnok, a Bécs-Budapest maratoni győztes is.
A Kolorfutás szervezői minden kategóriában díjazták az első három helyezettet, akik értékes ajándékokkal gazdagodtak. Dobogóra álltak az ovi- és sulimaraton, a minimaraton, a negyedmaraton és a félmaraton legjobbjai is, akiket a kitartó nézők, szurkolók, családtagok és barátok óriási tapssal jutalmaztak.
A Kolorfutás kategóriáinak eredményeit a csatolt dokumentumban találják.

Az 5. Kolorfesztivál első hétvégéjének programjai délután a Kolor Kölyökszigeten, vagyis a Mezey István Művészeti Központban folytatódtak. A lurkók elsőként egy igazi csokiparádén vettek részt, hiszen Willy Wonkával a Charlie és a csokigyár című film főhősével együtt vonatoztak és finomabbnál finomabb édességeket kóstoltak.
Majd a több mint tízéves múltra visszatekintő Buborék együttes saját szerzeményeivel szórakoztatta a legkisebbeket. Az interaktív „Buborék partyn” nemcsak a gyerekek, hanem a szülők is táncra perdültek.
A kicsik ez idő alatt különféle luficsodákat és aranytetoválást is kaptak.

Ezt követően 19.00 órától a fesztivál fő helyszínén, a Csónakázó-tónál a népzene szerelmeseinek kedveskedtek a szervezők. Először a többek között eMERTON, Fonogram és Liszt Ferenc-díjjal büszkélkedő Herczku Ági és a Banda kápráztatta el zenéjével a kilátogatókat, majd a „régi” kedvencek álltak a színpadra. A legendás Csík Zenekar évről évre visszatérő fellépője a Kolorfesztiválnak. Az együttes ebben az évben is a legismertebb dalait adta elő a nagyérdeműnek.

Augusztus 6-án vasárnap több helyszínen is folytatódnak a színes programok: a Kolor Kölyökszigeten a Völgy parkban a Sajómenti Népművészeti Egyesület kézműves játszóházát és Csernyik Pál Szende Láb-báb műsorát vagy éppen Rutkay Bori koncertjét láthatják az érdeklődők, a KolorCountry idei második állomásán, Sajókazán a Radvánszky-kastély teraszán a Czemende zenél, a Csónakázó-tóhoz pedig a rockereket várják, a Piramis és a P. Mobil koncertjére.