Gedeon napja van. | 2024.03.28

A felsőoktatási duális képzés a fiatalok elhelyezkedését segíti

2017-07-31 10:34:00

A gyakorlat megszerzését segíti a duális képzés a fiatalok egyetemi évei alatt, így a diploma átvétele után szinte már nem is kell állást keresniük, hiszen annál a cégnél helyezkednek el, ahol a  képzésben is részt vettek. Ebben a képzési formában együttműködnek az egyetemek, amelyek képeznek és a nagyvállalatok, amelyek munkaerő iránti igényüket jelentik be - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.

    Hozzátette: a felső oktatásban a duális képzés két éve működik, az első körben 800-an indultak, míg jelenleg több mint 8000-en vesznek részt ebben a képzésben. 
    Arról is beszámolt, hogy a napokban meghirdetett felvételi ponthatárok visszatükrözik a piaci igényeket, ugyanis a diákok közül egyre többen mennek a természettudományos szakok, a műszaki és informatikai képzés irányába, ami a gazdaságnak mindenképpen jó. 
    A kamara elnöke szerint minden oktatási szintnek teljesítenie kell a feladatát, így az általános iskolában meg kell tanítani a diákokat írni, olvasni, számolni, el kell kezdeni idegen nyelvet tanulni és a digitális tudást is be kell vinni. A közép szinten ezt fel kell erősíteni, hogy amikor a tanuló belép a felsőoktatásba ott már készen kell állnia a felsőoktatási ismeretek elsajátítására.