Gedeon napja van. | 2024.03.28

Adócsalás miatt vádat emeltek egy szegedi cégvezető ellen

2017-07-27 10:39:09

Vádat emeltek egy szegedi székhelyű cég tulajdonosa és két ismerőse ellen, akik 2010 és 2012 között fiktív számlák felhasználásával mintegy 330 millió forint adó befizetését kerülték el - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője csütörtökön az MTI-t.

    Serfőző Katalin közölte, a három embert az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja.
    A vádirat szerint a cég vezetője a vállalkozás tevékenysége során számla nélkül szerezte be az általa értékesített termékeket. A termékek eredetét a másik két vádlott által kiállított, valótlan tartalmú számlákkal fedte le. A cég vezetője határozta meg társainak, hogy milyen termékekről és milyen áron állítsanak ki számlákat, amelyeket a másik két vádlott saját és további tizenhat, az ügyletről nem tudó cég nevében bocsátott ki.
    A szegedi székhelyű cég vezetője a fiktív számlákat feltüntette a könyvelésében, hogy így csökkentse a költségvetésbe befizetendő általános forgalmi adót. A vádlott három év alatt így összesen mintegy 330 millió forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek, amihez a másik két vádlott segítséget nyújtott - tudatta az ügyész.