Gedeon napja van. | 2024.03.28

Fidesz: azok beszélnek az egészségügyről, akik kormányon csak kifosztani tudták

2017-07-19 17:07:00

 

A Fidesz-frakció szerint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és a szocialisták kormányzásuk alatt csak "leépíteni és kifosztani tudták" az egészségügyet, hiszen 600 milliárd forintot vontak ki az ágazatból.

 

    A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Szakács László, az MSZP parlamenti képviselője a nap folyamán sajtótájékoztatón azt mondta, pártja szerint az embereknek arra van szükségük, hogy professzionális szakemberek szervezzék meg az egészségügyet, ne pedig "fideszes kóklerek", akiknek csak az a céljuk, hogy túléljenek egy napot a sajtóban.
    A Fidesz közleményében azt írta: a szocialisták kormányzásuk alatt "több ezer egészségügyi dolgozót üldöztek el a pályáról és több száz települést hagytak háziorvos nélkül". A kórházak 130 milliárdos adósságot halmoztak fel, fejlesztésről és béremelésekről álmodni sem lehetett, a betegeken pedig csak nyerészkedni akartak - tették hozzá.
    Úgy fogalmaztak: a szocialistákat valójában jelenleg sem érdekli "sem az egészségügy, sem a betegek sorsa", hiszen akkor támogatták volna a 2018-as költségvetés elfogadását, amely 546 milliárd forinttal többet biztosít egészségügyre, mint a baloldal által utoljára benyújtott 2010-es költségvetés, valamint garantálja a kórházfejlesztések, eszközbeszerzések és az egészségügyi béremelés folytatását.