Tivadar napja van. | 2024.04.20

Két rendhagyó alsóörsi helyszínen lép fel a veszprémi Pannon Várszínház társulata júliusban

2017-07-19 08:46:43

Az alsóörsi strandon és az Amfiteátrumban lép színpadra a veszprémi Pannon Várszínház társulata júliusban - tájékoztatta az MTI-t a teátrum igazgatója. 

    Vándorfi László elmondta, hogy július 21-én a strandszínházban Szirmai Albert-Bakonyi Károly-Gábor Andor Mágnás Miska című operettkomédiáját játsszák, július 29-én Dés László-Geszti Péter-Grecsó Krisztián A Pál utcai fiúk című zenés játékát mutatják be az Amfiteátrumban.
    Az alsóörsi strandon közvetlenül a Balaton partján áll majd a színpad, ami különös hangulatot kölcsönöz a színházi estének, a strandszínház 250 néző befogadására alkalmas. Az esőhelyszín az alsóörsi sportcsarnok lesz - fogalmazott az igazgató. 
    Az Amfiteátrumot a tervek szerint 2019-re felújítják, így a július végi előadás lesz az utolsó a régi környezetben - közölte, hozzátéve, hogy a Vígszínház után a bemutató joga másodikként a Pannon Várszínházé. 
    A Pannon Várszínház alkotóinak Mesevarázs című interaktív, zenés gyermekelőadása a nyár folyamán még négy alkalommal látható a strandszínházban, július 21-én és 29-én valamint augusztus 13-án és 20-án - mondta az igazgató.
    A gyermek előadások a strandbelépő áráért, a felnőtt előadások jeggyel látogathatók - fűzte hozzá.