Gedeon napja van. | 2024.03.28

Egy-egy arany és ezüst 5000 méteren

2017-07-16 19:12:00

A magyar versenyzők egy-egy arany- és ezüstérmet nyertek a vasárnap délutáni 5000 méteres döntőkben plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokságon, így 10 első, 3 második és 3 harmadik hellyel, minden idők egyik legjobb szereplésével zárták a kontinensviadalt.

    A női kajakosok versenyében az 1000 méteren szombaton első Bodonyi Dóra képviselte a magyar színeket, s bár a rajtja nem sikerült túl jól, a nagy kör, 2000 méter után már a négyes élboly tagja volt. Az első kis kört követően a fehérorosz Alekszandra Grisina leszakadt, így a 23 éves szolnoki kajakos a hátralévő kilométereken a német Tabea Mederttel és a spanyol Eva Barriossal vívott csatát. A célegyenesbe is ez a három kajakos fordult szinte egyszerre, de a hajrát Bodonyi bírta jobban, aki így két arannyal utazhat haza Bulgáriából.
    A kenusoknál Varga Dávid a németek világklasszisával, Sebastian Brendellel vívott nagy csatát, a táv nagy részében ők együtt eveztek az élen. Az utolsó körre fordulva Brendel megpróbálta megelőzni a győriek 29 éves versenyzőjét, ekkor ez még nem sikerült neki, a finisben azonban faképnél hagyta, így Vargának az ezüst jutott.
    Az Eb utolsó számában, a férfi kajakosok ötezres döntőjében a maratoni világ- és Európa-bajnok Solti László képviselte a magyar színeket, de nem tudott beleszólni a dobogós helyek sorsába, s hetedik lett.  
    A magyar csapat hétfőn reggel 9.10 órakor, Szófia érintésével érkezik a Liszt Ferenc repülőtérre, és ott várja az érdeklődő újságírókat. 
    Eredmények:
    5000 m:
    férfiak:
    --------
    K-1, Európa-bajnok:
 Max Hoff (Németország) 19:21.220 p     
2. Fernando Pimenta (Portugália) 19:22.640    
3. Eivind Vold (Norvégia) 19:29.540 
...7. Solti László 20:06.170
    C-1, Európa-bajnok:
 Sebastian Brendel (Németország) 21:45.710 p     
2. VARGA DÁVID 21:49.320    
3. Mateusz Kaminski (Lengyelország) 22:16.990 

    nők:
    ----
    K-1, Európa-bajnok:
   BODONYI DÓRA 21:40.570 p
2. Eva Barrios (Spanyolország) 21:41.110     
3. Tabea Medert (Németország) 21:41.230