Auguszta napja van. | 2024.03.29

Az MSZP még mindig nem tudja elfogadni a Fidesz 2010-es választási győzelmét

2017-07-04 17:50:00

 

A Fidesz szerint az MSZP-nél "nagy lehet baj", ha még ma sem tudják elfogadni a Fidesz 2010-es választási győzelmét.

 

    A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte kedden az MTI-vel, hogy Nyakó István, az MSZP sajtófőnöke sajtóhírekre hivatkozva azt mondta, a Fidesz 63 millió forintos plakátköltéssel nem tud elszámolni, amivel 120 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek, ezért a választás rendje elleni bűncselekmény, valamint különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetkezetben elkövetett csalás gyanúja miatt feljelentéseket tesz.
    A Fidesz reagálásában kifejtette: bűnszervezetben elkövetett csalás miatt jelenleg éppen a szocialistáknak lenne elszámolnivalójuk, Czeglédy Csaba ügyvéd, szocialista politikus ugyanis több ezer diákot lopott meg és 3 milliárdos áfacsalást követett el. Közölték továbbá: a szocialisták minden segítséget megadnak a "Jobbik-Simicska korrupcióhoz".