Emma napja van. | 2024.04.19

Növekvő forgalomban esett a BUX a héten

2017-07-02 10:22:00

 Növekvő forgalomban esett a héten a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, pénteken 35 205,42 ponton fejezte be a kereskedést, ami 394,09 ponttal, 1,11 százalékkal marad el az előző hetitől.

    A héten a részvénypiac forgalma 47,54 milliárd forint volt, szemben az előző heti 38,88 milliárd forinttal, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.
    A blue chipekről nem érkeztek piacmozgató hírek, ezért a BUX index a hétfői oldalazó mozgás után a romló nemzetközi hangulatra reagálva esésbe kezdett, amelynek mértéke az enyhe szerdai korrekció után csütörtökön volt a legintenzívebb. Az esés leginkább Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnökének keddi beszédével magyarázható, ami okozott némi zavart a részvény- és devizapiacokon. Az üzenetet számos piaci szereplő úgy értelmezte, hogy az EKB a vártnál korábban kezdheti az európai eszközvásárlási program leépítését, illetve a kamatemelési ciklust. A beszédet követően jelentősen erősödött az euró árfolyama, és az európai részvényindexek lefelé indultak. Szerdán az EKB alelnöke árnyalta a helyzetet, de a pesszimizmus a hét második felében is jellemezte a piacokat. 
    A héten az OTP és a Richter is vásárolta a saját részvényeit, ezek némileg támogatták a két nagy papírt, de az általános negatív hangulatot nem tudták megfordítani. Az általános piaci esésben a BUX-hoz képest felülteljesítő volt a Zwack Unicum Nyrt., ahol a társaság éves közgyűlése jóváhagyta az igazgatóság által előterjesztett javaslatot, így részvényenként 1050 forintot fizet ki a tulajdonosoknak, az osztalékfizetés július 21-én kezdődik. A vállalat az alaptőke megemeléséről is döntött. 
    A héten lezárult a Waberer's International Nyrt. részvénykibocsátásának jegyzési időszaka, a részvények értékesítési árát 5100 forintban határozták meg. A kereskedés a vállalat papírjaival jövő hét csütörtökön indul, a teljes tranzakció megközelítőleg 90 milliárd dollár. A cég piacitőke-értéke alapján az ötödik legnagyobb szereplő lehet a Budapesti Értéktőzsdén - olvasható az Equilor Befektetési Zrt. egész hétre vonatkozó tőzsdei elemzésében, amit pénteken juttattak el az MTI-nek. 
    A blue chipek közül a legnagyobb mértékben, 0,43 százalékkal a Magyar Telekom erősödött, a pénteki kereskedést 472 forinton fejezte be, a heti forgalma 1,46 milliárd forint volt. 
    A Richter árfolyama 0,38 százalékkal emelkedett, a hét utolsó napján 7067 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 8,82 milliárd forintot. 
    Az OTP árfolyama 2,00 százalékkal gyengült, a papír 9050 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma több mint 23,97 milliárd forint volt. 
    A Mol 2,32 százalékot veszített az értékéből, a kereskedést 21 225 forinton zárta, heti forgalma meghaladta a 9,45 milliárd forintot. 
    A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2579,10 ponton zárt pénteken, 94,18 ponttal, 3,79 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.