Emma napja van. | 2024.04.19

Szijjártó: a magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben

2017-07-01 13:26:00

A külgazdasági és külügyminiszter szombaton telefonon biztosította Izrael budapesti nagykövetét, hogy a magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben. Szijjártó Péter az MTI-nek elmondta: Jószéf Amranival tudatta, Horthy Miklós kormányzó tevékenységéhez pozitív és kiemelkedően negatív időszakok is tartoznak. 

    A miniszter az MTI-vel közölte: a nagykövetnek elmondta, hogy amikor Orbán Viktor kormányfő Horthy Miklóssal kapcsolatos álláspontját ismertette, akkor világosan fogalmazott.
    A miniszterelnök június 21-én a megújult Klebelsberg-kastély ünnepélyes átadásán többek között azt mondta, néhány kivételes államférfiúnak, köztük Horthy Miklósnak köszönhető, hogy az elvesztett világháború, a vörös terror 133 napja és a trianoni diktátum roppant súlya alatt "mégsem temetett maga alá minket a történelem".
    A történelmi tényeket tiszteletben kell tartani. Márpedig a történelmi tények úgy szólnak, hogy Horthy Miklós tevékenységéhez pozitív és ugyanakkor kiemelkedően negatív időszakok is tartoznak - mondta Szijjártó Péter.
    A külügyminiszter "kétségtelenül pozitív" momentumnak nevezte Horthy Miklós munkásságában azt, hogy érdemeket szerzett Magyarország talpra állításában az első világháború után.
    Ugyanakkor a kiemelkedően negatív és a történelmi bűn kategóriájába tartozik, hogy esküjével ellentétben nem védte meg a magyar nemzet részét képező magyar zsidóságot. A történelmi bűn kategóriájába tartozik, hogy hivatali ideje alatt a magyar zsidóságot diszkrimináló jogszabályok születtek, és több százezer magyar zsidó vált a holokauszt áldozatává - mondta Szijjártó Péter.
    A miniszter kijelentette: ezek olyan történelmi bűnök, amelyeket relativizálni nem lehet.
    A történelmi tényeket egytől-egyig tiszteletben kell tartani, akkor is, ha pozitívak, akkor is, ha a bűn kategóriájába tartoznak, még akkor is, ha ugyanazon személyhez kötődnek - mondta.
    Szijjártó Péter kiemelte, hogy a kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben. 
    "Kormányunk azon európai kormányok közé tartozik, amelyek a legtöbbet tették az antiszemitizmussal szemben. Amíg Magyarországnak ez a kormánya van, addig a magyarországi zsidóság biztos lehet abban, hogy a kormány minden tekintetben megvédi" - fogalmazott.
    A külügyminiszter emlékeztetett, hogy az első Orbán-kormány 2000-ben hozott döntést a holokauszt emléknap létrehozásáról. 
    "Nem véletlen, hogy ez a kormány helyezte a legtöbb hangsúlyt a holokauszt történelmének oktatásával kapcsolatos kérdésekre" - mondta, megjegyezve, folyamatosan együttműködnek a zsidó szervezetekkel.
    Szijjártó Péter kiemelte: "a jövőben is megvédjük a hazai zsidóságot minden esetleges antiszemita szándékú támadástól, vagy bármely olyan kísérlettől, amely a magyarországi zsidóságot veszélyeztetné vagy diszkriminálná".

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó